
Hangulatkoncert
Váradi László koncertje
Jegyárak
Mentse el a programot Google Naptárába!
Váradi László ötéves korában kezdett zongorázni. Hat évvel később felvételt nyert a Zeneakadémia Rendkívüli Tehetségek Képzőjébe, 2014-ben pedig a Zeneakadémia hallgatója lett, ahol tanárai Gulyás István, Dráfi Kálmán, valamint Farkas Gábor voltak. Fiatal kora ellenére számos hazai és nemzetközi verseny győztese. Mindössze kilencéves volt, amikor megnyerte az Országos Ferenczy György Zongoraversenyt. Tizenkétévesen debütált a Zeneakadémia Nagytermében a Rolla János vezette Liszt Ferenc Kamarazenekarral, azóta fellépett Európa számos országában, továbbá játszott már Marokkóban, Vietnámban és az Egyesült Államokban. Váradi Lászlót 2014-ben Junior Prima Díjjal jutalmazták.
Rendező: Müpa
Előadott művek
-
zongoraVáradi László
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.