komolyzene, opera, színház

Fazil Say zongoraestje

MVM Koncertek - A Zongora

Egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

A török Fazil Say megkérdőjelezhetetlen kvalitású klasszikus zongoraművész, zeneszerző és jazz-zenész, aki sokoldalúságával a világ minden táján lázba hozza a közönséget. A legmagasabb minőségre törekvő művészként vallja, hogy műfaji kötöttségektől függetlenül csak jó és rossz zene létezik. 1970-ben született Ankarában, irodalmár családban; szülei klasszikus zene iránti vonzalma meghatározó volt számára. Ennek hatására kezdett zongorázni az Ankarai Állami Konzervatóriumban, ahol zeneszerzést is tanult. Tizenhét évesen ösztöndíjjal került a düsseldorfi Robert Schumann Intézetbe, ahol David Levine irányításával tanult, majd a Berlini Konzervatóriumban folytatta tanulmányait.
1994-ben első helyezést ért el a Young Concert Artists International Auditions meghallgatáson,s ez elindította nemzetközi karrierjét. Huszonhat éves volt, amikor saját szerzeményét, Selyemút című concertóját bemutatták Bostonban. 2001-ben Ankarában előadták Nazim című oratóriumát, melyet Nâzım Hikmet török költő emlékére a török állam rendelt tőle. 2004-ben európai és amerikai turnén vett részt Maxim Vengerovval. 2005-ben filmzenét írt Hans-Ulrich Schlumpf svájci rendező Ultima Thule című filmjéhez. 2008 óta az Európai Unió felkérésére a kultúrák közötti párbeszéd nagykövete. Rendszeresen meghívást kap a New York-i, Izraeli, Baltimore-i, Szentpétervári és a BBC Filharmonikusoktól, a Bécsi Szimfonikusoktól és az Orchestre National de France-tól. Fellépett a Carnegie Hallban és számos rangos fesztiválon.

Rendező: Jakobi Koncert Kft.

Előadott művek

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Büféélmény – sorban állás nélkül

Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére