A Couperin sírjában Ravel ötvözi az újszerű hangzásokat a francia barokk aprólékossággal. A tételek nemcsak a zeneszerző François Couperinnek és rajta keresztül a teljes francia barokk billentyűs zenének, de az első világháborúban elvesztett barátoknak is emléket állítanak. Katonának állt közeli ismerősök, köztük egy gránáttal megölt testvérpár előtt tiszteleg a szerző. A darab hangulata inkább nosztalgikus, semmint gyászos.
„A humor barátainak örömére, másoknak bosszúságára” - áll Dohnányi Ernő gyermekdalra írt változatainak kottáján. Az 1914-ben készült zongoraversenyszerű mű szinte wagneri mélységű, hosszú és ünnepélyes zenekari bevezetéssel indul. A zongora belépése a szerző legnagyobb zenei tréfája, hiszen a szólista a nálunk Hull a pelyhes fehér hó szöveggel ismert dal gyermekien egyszerű témájával válaszol a monumentális hangzásra. A humor mellett bravúros hangszerelést, izgalmas harmóniákat és sokszínű stílusparódiákat is hallunk.
Felix Mendelssohn hétévesen, megkeresztelésekor kapta a Bartholdy nevet. Mindig közel állt hozzá a protestantizmus, szenvedéllyel tanulmányozta Bach egyházi műveit. 1830-ban, az Ágostai hitvallás 300. évfordulója alkalmából nagyszabású ünnepséget terveztek, amelyre Mendelssohn liturgikus kórusmű helyett egy tisztán hangszeres szimfóniát álmodott meg. Az ünnepség elmaradt, de a mű elkészült. A nyitótétel lassú bevezetését a „drezdai ámennek” nevezett motívum határozza meg, majd beethoveni erejű gyors szakasz következik. Az élénk scherzo és az imára vagy áriára emlékeztető lassú tétel után szünet nélkül szólal meg a finálé, amely a híres korál, az Ein feste Burg hangjaira épül. A szimfónia e lutheri hangok diadalával zárul.


Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar