A démoni zongorázása miatt „abbénak öltözött Mefisztóként” is emlegetett Liszt rajongott a Faust-történetért, de nem szerette Goethét. Egyetlen kivételtől eltekintve mindig az osztrák Nikolaus Lenau változatából merített inspirációt. Különösen foglalkoztatta őt Mefisztó alakja, akinek több keringőt is szentelt. Az első egy kétrészes kompozíció második tagjaként született, ma mégis inkább önálló koncertdarabként ismert. Tánc a falusi kocsmában - szól az alternatív cím, hiszen hegedűjátékával Mefisztó megvadítja a kocsma népét, és hozzásegíti Faustot egy hódításhoz. A variációs tánc addig hevül, mígnem a hagyományos páratlan lüktetés páros dobogásba csap át.
Bár virtuózként 1847-ben visszavonult, és weimari udvari karmesterként zeneszerzői figyelmét a szimfonikus műfajok felé fordította, Liszt zongoristaként sem tűnt el teljesen. 1855-ös bemutatóján ő játszotta az Esz-dúr zongoraverseny szólóját. A negyedszázadon át csiszolgatott mű az úgynevezett tématranszformáció egyik első jelentős példája: a bemutatott témák módosult alakban vissza-visszatérnek a későbbi tételek folyamán. Liszt „találmányát”, a tématranszformációt a Faust-szimfóniában fejlesztette tökélyre. A háromtételes kompozíció az a bizonyos kivétel, amelyik Goethe Faustját veszi alapul, benne Liszt a három főszereplő zenei portréját festi meg. A mű ezúttal a kórusfinálé nélküli változatban hangzik el.

Rendező: Müpa, Budapesti Fesztiválzenekar