Budafoki Dohnányi Zenekar - A varázslat

komolyzene, opera, színház

Egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Mentse el a programot Google Naptárába!

A koncert mágikus világokba kalauzol el. Harry Potteré sokak előtt ismert, és ebben jelentős szerepe van John Williams zenéjének, mely szinte láttatja a sejtelmes helyeket a maguk különös és titokzatos lényeivel. A zeneszerző olyan világba vezet el minket, amelybe mindnyájan szeretnénk kis időre elmenekülni a mindennapok elől. A varázsdoboz című balettet Rossini zongoraműveinek meghangszerelésével Ottorino Respighi állította össze. Egy doboz sok mindent rejthet, különösen akkor, ha rajta keresztül átléphetünk egy másik, mesebeli dimenzióba. A mű főhőse egy játék világban próbál barátokat szerezni, és különféle bábokkal találkozik. Kiderül számára, hogy azoknak ugyanolyan érzelmeik vannak, közöttük ugyanolyan kötődések és kapcsolatok alakulnak ki, mintha emberek lennének, és egyikükkel talán még szerelembe is lehet esni. A darabhoz Feledi János készített látványos koreográfiát.

Rendező: Budafoki Dohnányi Zenekar, Müpa

Parkolási információk

A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Büféélmény – sorban állás nélkül

Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.

Előadott művek

  • Hollerung Gábor
  • Feledi Project
  • koreográfia
    Feledi János



Ugrás az oldal tetejére