A két mű közel egy időben keletkezett: Berlioz szimfóniája 1830-ban, Mendelssohn alkotásának első verziója 1831-ben. Összeköti a darabokat az újkori boszorkányszombat-legenda kettőssége: egy ősi pogány tradíció és a keresztény hit szembeállítása. Berlioz a boszorkányszombat tetőpontján megszólaltatja a Dies irae-t, a keresztény gyászmise gregorián himnuszának dallamát. Mendelssohnnál az ősi hagyományt megtartó emberek a bigott keresztényekkel szemben a tisztaság és a hit képviselői, akiket a mű végén egy protestáns korálszerű, himnikus befejezéssel szimbolizál. Berlioz alkotása az első jelentős mű, amely nem a Faust-dráma történetét, hanem szellemiségét fogalmazza meg. Középpontjában egy hős áll, a fausti alkotó ember, akinek álmait, vízióit fogalmazza meg a mű öt tételében. A Mendelssohn-kóruskantáta pedig a zeneszerző életművében szokatlanul drámai: egy sodró erejű, viharos nyitányt jelenetek sora követ, amelyekből hiányoznak a hagyományos értelemben vett áriák.

Rendező: Budafoki Dohnányi Zenekar, Müpa