komolyzene, opera, színház

Beethoven Szonáta Hétvége IV.

Szünet nélkül
Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció
elmarad
Az előadás elmarad.

Kedves Látogatónk!

Magyarország kormányának döntése értelmében 2020. december 10-ig minden előadásunk elmarad. A Müpa saját szervezésű programjaira vásárolt belépők árát visszatérítjük: jegyét ide kattintva, bérletben szereplő előadásra szóló jegyét pedig ezen az oldalon tudja visszaváltani.

Felületünkön kizárólag a Müpa saját produkcióinak jegyeit rögzítheti. A befogadott, tehát nem saját szervezésű előadások jegyvisszaváltásának módjáról, kérjük, az előadás szervezőjénél érdeklődjön.

Megértését és együttműködését köszönjük!


Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Találkozás a Csodával. A 250 éve született Beethoven harminckét zongoraszonátája a zenetörténet egyik legjelentősebb alkotásvonulata, amely újraértelmezte a műfaj és a hangszer kapcsolatát, lezárva a zongoraszonáta klasszikus fejlődését és megnyitva az utat a romantika felé. A Müpa két napon át, kilenc hangversenyen, a keletkezés sorrendjében tárja a közönség elé a harminckét személyes vallomást - a harminckét előadó felvonultatásával a nagy hagyományú, nemzetközi hírű magyar zongoraiskolát is ünnepelve.

A jelenleg Bécsben élő Seleljo Irén kamarazene iránti szeretete korán megmutatkozott, és a mai napig fontos szerepet játszik életében. Repertoárja a barokktól a kortárs zenéig terjed, több hazai és külföldi ősbemutató kapcsolódik nevéhez. Balogh Ádám tizenkét évesen nyert felvételt a különleges tehetségek osztályába a Zeneakadémián, tizenhárom évesen a Budapesti Fesztiválzenekarral debütált, azóta pedig már játszott a berlini Konzerthaus zenekarával, a Nemzeti Filharmonikusokkal és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral is. Kocsis Krisztián személyében olyan ifjú muzsikus is leteszi névjegyét a Beethoven Sonata Weekend jelképes asztalára, aki édesapjától, a 20. század második felének egyik legnagyobb zongoraművészétől, Kocsis Zoltántól kapta élete legfőbb zenei impulzusait - aki pedig 1970-ben éppen ezzel a szonátával aratta első fontos versenygyőzelmét. Az első nap utolsó művét, a Holdfény-szonátát az a Fülei Balázs szólaltatja meg, aki a Zeneakadémia kamarazene tanszékének vezetőjeként fiatal muzsikusok sokaságára gyakorol meghatározó hatást.

Rendező: Müpa

Előadott művek

  • zongora
    Seleljo Irén
    Balogh Ádám
    Kocsis Krisztián
    Fülei Balázs

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére