komolyzene, opera, színház

A harmónia különbözősége

Pannon Filharmonikusok

Szünet nélkül
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Beethoven és Brahms. Bár az utóbbi szabadulni próbált az összehasonlítástól, a 19. század és az utókor mégis gyakran párhuzamot vont a két komoly német agglegény, a két monumentalitásban gondolkodó zongorista-zeneszerző között. Ezen az estén is együtt hallhatjuk műveiket.

Beethoven c-moll zongoraversenyében az ellentétek alkotnak harmóniát. A két szigorú, drámai karakterű szélső tételt romantikusokat megszégyenítő intimitású E-dúr Largo köti össze. A mű mintha a szerző heiligenstadti végrendeletének előképe lenne, melyben a keserű sors, a nagy alkotóvágy, a társadalomból való kirekesztettség érzése és az emberi közelség iránti sóvárgás nyer kifejezést . A hangverseny második részében egy ugyancsak nagyszabású kompozíció, Brahms I. szimfóniája hallható. Ez az alkotás több mint húsz éven át készült, ezalatt Brahms igyekezett tökéletesre csiszolni szimfonikus stílusát. És bár a mű némely részlete Bruckner szimfóniáit is előlegezi, a korabeli kritika szerint Brahms „Beethoven X. szimfóniáját” írta meg. Ezt azonban ma már sokan nem így látják…
A mindenkit elgondolkodtató koronavírusra reflektálva az együttes a magyar szólistákat és a magyar zeneszerzőket, saját értékeink védelmét és tiszteletét kívánja a hazai közönség figyelmébe ajánlani. Az évad első budapesti koncertjén Balog József zongoraművész Gilbert Varga vezényletével lép fel. A Kodály Központ rezidens együttese a Müpa közönségének is azt üzeni: az elmúlt évszázadokban számos kataklizmát szenvedett el az emberiség, de a szimfonikus zenekarok a legnagyobb válságok idején is fennmaradtak.

Rendező: Pannon Filharmonikusok

Előadott művek

  • Gilbert Varga
  • zongora
    Balog József

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére