Rómának szeretettel (To Rome with Love, 2012)
- Európai Hidak: Budapest-Róma
Jegyárak
Woody Allen még félprofilból ellenfényben sem hasonlít Federico Fellinire, de a Rómának szeretettel mégis számtalan ponton kapcsolja össze a két rendezőt. Például azzal is, hogy Fellini több filmjéhez hasonlóan a történet több szálon fut, ráadásul a négy történet közül az egyik már-már szemtelenül idézi fel Fellini 1952-es filmjét, A fehér sejket. Egy másik jelenetben Woody Allen az Annie Hall egyik jelenetére utal, amelyben a mozipénztárnál sorban állók éppen Felliniről beszélgetnek. Duplacsavar.
Angol nyelven, magyar felirattal.
A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.
Rendező: Müpa
Alkotó:
-
rendezőWoody Allen
Közreműködik:
-
házigazdaRéz András
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.
