Ennek a költői és írói univerzumnak Szajla az alfája és ómegája. A Heves megyei kis falut Oravecz Imre tette fel a magyar irodalomtörténet térképére. Születési helye és jelenleg is otthona a párszáz lelkes kis mátrai falu, mellyel életművében mítoszt teremtett (Halászóember, 1988). A könyvben az emlékezésé a főszerep: a költő szociografikus pontossággal állít emléket egy letűnt világnak, a falunak, melyet régi jelentésében és formájában ma már nem találunk sehol. De nemcsak Szajláról, a faluról van itt szó, hanem egyfajta költői hazatalálásról, hiszen Oravecz háromszor hagyta el az országot hosszabb időre, ebből kétszer véglegesnek tervezte a disszidálást, de mindhárom alkalommal visszatért. Az 1972-ben megjelent Héj című első könyvétől kezdve Tandori Dezső, Orbán Ottó és Petri György mellett egy nagy lírai megújulás részese volt (Egy földterület növénytakarójának változása; A hopik könyve), ami az 1972. szeptember című kötetében érte el csúcsait. A könyv egy kapcsolat története kilencvenkét hosszú mondatban, melyek a prózavershez állnak a legközelebb. A megalázottság, a kiszolgáltatottság, a kegyetlenség, a szerelemmel járó fájdalom monológjai ezek az írások, amelyek a magyar irodalomban azóta is egyedülálló művé állnak össze. Az alapvetően lírai életmű a kétezres években az epika felé fordult: Oravecz megírja háromkötetes művét, a magyar irodalom nagy kivándorlásregényét (A rög gyermekei 2007, 2012, 2018). A trilógia megkerülhetetlen része a magyar prózának.

A kortárs magyar irodalom egyik legnagyobb alakjával életműve legfontosabb állomásait megidézve találkozhatunk - a neves zongoraművész, Balog József, és olyan elsőrangú színművészek, mint Molnár Piroska, Fekete Ernő és Epres Attila közreműködésével, mellettük pedig Veres Ágota festőművész alkotásainak vetítése színesíti az estet. Reprezentatív ünnepi estünk kihagyhatatlan, maradandó élményt kínál a kortárs magyar irodalom ínyenceinek.

Rendező: Müpa