A rádió aranykora egy kis zsidó polgárcsalád életéről mesél - a harmincas évek végétől 1943 végéig. Az életük szétválaszthatatlanul összefonódik a rádió hangjaival és azzal a világgal, amelyet a hangok mögött sejtenek/álmodnak. Pletykák, mendemondák, híresztelések, legendák. Ki tudná megmondani, mi igaz ebből az egészből? Egy autórádióból felhangzik Orson Welles 1938-as rádiójátéka, amely állítólag tömegpánikot keltett az Egyesült Államokban. Az egyik szereplő menekülőre is veszi. Csakhogy később kiderült, hogy pánik nem volt, csak médiahekk. Igen ám, de a kamu hír mégiscsak lökést adott a médiakutatásnak. Akkor már csak a mindig esős Rockaway Beach jelentené a valóságot? A rádió semmiképp, hiszen csak hangokat sugároz. A hangok mögé világokat sejtünk, de ezeket a világokat néha zajszinkron-művészek teremtik. De azért a betelefonálós meg a kvízműsor igazi. Meg a zene. Woody Allen filmjeiben őrült nagy szerepe van a zenének. (Nem véletlen, hogy a Hannah és nővéreiben Mickey, a Woody Allen alakította hipochonder forgatókönyvíró hallásromlásra panaszkodik, s valami sokkal súlyosabbtól tart.) És nem pusztán a rendező klarinétjáról van szó. A rádió aranykora egyik belső története egy olyan lányról szól, aki „hang-karriert” csinál.
Látszólag egyszerű filmecske. Emlékezés megrendítő drámák nélkül. Távoli rokona Fellini Amarcordjának. És ahhoz hasonlóan igen finoman építi be történetébe a történelmet. Mert a világ 1938 és 1943 között nem volt feltétlenül a béke és a harmónia kora. De szokása szerint Woody Allen a történelmet embertörténetekbe fonja. Szóval bizakodva tekinthetünk a jövőbe. A reklámok fényei között ott van előttünk az 1944-es esztendő…

Angol nyelven, magyar felirattal.

A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.

Rendező: Müpa