családi és ifjúsági programok

Rossini: Hamupipőke

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció
elmarad
  • Matinékoncertek
Az előadás elmarad.

Kedves Látogatónk!

A Magyarország kormánya által meghozott rendelkezések figyelembevételével, és a járványhelyzetre való tekintettel 2021. március 31-ig minden előadásunk elmarad. A Müpa saját szervezésű programjaira vásárolt belépők árát visszatérítjük: jegyét ide kattintva, bérletben szereplő előadásra szóló jegyét pedig ezen az oldalon tudja visszaváltani.

Felületünkön kizárólag a Müpa saját produkcióinak jegyeit rögzítheti. A befogadott, tehát nem saját szervezésű előadások jegyvisszaváltásának módjáról, kérjük, az előadás szervezőjénél érdeklődjön.

Megértését és együttműködését köszönjük!


Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Ki ne vágyna arra, hogy a legszebb mese valósággá váljon? A gőgös mostohatestvérei által szolgasorban tartott Hamupipőkének életkortól függetlenül mindenki egyformán drukkol, hogy annyi megpróbáltatás után végre révbe érjen az élete. A mesebeli Ramiro herceg és Angelina, vagyis az angyali Hamupipőke útjai a szükséges kitérők és zsákutcák után végre összekapcsolódnak, és az opera alcíme - A jóság diadala - is fényes értelmet kap. Mert végül mindenki bocsánatot nyer, még az is, aki nem érdemli meg.

Gyakorlatilag nincs olyan művészeti ág, amely ne részletezte volna kedvvel és ihletetten a klasszikus mesei alapszituációt, amelyben a gazdag és jóképű herceg szerelemre lobban a szegény leány iránt. Az egyes társadalmi csoportok között húzódó falak áthághatóságáról is szól Hamupipőke romantikus története, ugyanakkor Rossininak az 1817 óta az operarepertoár állandó részét képező műve számos realisztikus részlettel és megfigyeléssel gazdagította a cselekményt. A szereplők nem papírmasé figurák, hanem lélektanilag hiteles motívumokkal, valódi érzelmekkel rendelkező alakok. A fülbemászó melódiákban gazdag vígopera ennek köszönhetően is vált Rossini másik nagy komikus operája, A sevillai borbély komoly kihívójává, már ami a népszerűséget illeti. A beavató előadáson biztos kezekben lesznek a fiatalok: Oberfrank Péter vezényli a Sinfonietta Eruditát, Gábor Sylvie pedig rendezőként gondoskodik arról, hogy a történet igazán közel kerüljön a mai gondolatokhoz és érzésekhez.

Korosztály: 10-14 év
Rendező: Müpa
  • Oberfrank Péter
  • Sinfonietta Erudita (művészeti vezető: Tötös Krisztina)
  • rendező
    Gábor Sylvie

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére