22271_kodaly_hary_janos_200517_01.jpg
22271_kodaly_hary_janos_200517_02.jpg
családi és ifjúsági programok
Énekeljen mindenki! - Kodály: Háry János
2020. május 17. vasárnap
09:00 - 11:00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Müpa saját produkció
Matinékoncertek
Az előadás elmarad

Kedves Látogatóink,

A Müpa a látogatók és a munkatársak egészségét szem előtt tartva a 2019/20-as évad hátralévő részében zárva tart, azaz minden tervezett előadását lemondja július 7-ig. A Müpa saját szervezésű programokra vásárolt jegyeket a Müpa visszaváltja, a visszaváltás módjáról ide kattintva tájékozódhat.

Megértésüket, együttműködésüket köszönjük

Vezényel:

Oberfrank Péter

Közreműködők:

a Marczibányi téri Kodály Iskola Kórusa (karigazgató: Puskás Gyöngyi)
Máv Szimfonikus Zenekar

Alkotó:

rendező Toronykőy Attila

A színház önmagában is varázslat, hiszen a színészi játék, a díszletek és jelmezek jóvoltából elképzelt történetek válnak valósággá a szemünk előtt. A zenés színház kétszeresen is az, hiszen itt a szereplők még énekelnek is, a jellemeket és a helyzeteket pedig a zene a maga sajátos eszközeivel ábrázolja. Az Operaműhely előadásai a 10-14 évesek számára kínálnak ízelítőt a műfajból.

Kodály a miénk. A Háry János a miénk. A mű nem a nagyotmondó obsitos kitalált hőstetteiről szól, hanem a magyar nép fájdalmairól és örömeiről, vágyairól és reményeiről, kudarcairól és arról a hitről, amely sok vert helyzetben segítette talpra állni. A nagyközönség ritkán gondol arra, hogy Kodály éppen egy ilyen vert helyzet országos dermedtségében komponálta a művet: néhány évvel a trianoni veszteség után.
A négy kalandból álló mű közismerten a magyar népzene apoteózisa. Kodály a folklór legszebb gyöngyszemeit választotta ki és helyezte foglalatba a mű zenéjének megalkotásakor. A játékosság, a humor is meghatározó eleme a Hárynak. A Marczibányi téri Kodály Iskola Kórusának tagjai ének-zene tanulmányaik révén napi kapcsolatban állnak a népzenével, s e kapcsolat a játékosságot sem nélkülözi. Toronykőy Attila rendezésének lényeges eleme, hogy a gyerekek aktívan részt vesznek az előadás létrehozásában, s így ez a Háry valóban az övék. Ezt - a közös éneklés örömét - szolgálja a vokális produkciók szimfonikus hátterét szolgáltató együttes, a MÁV Szimfonikus Zenekar is, Oberfrank Péter vezényletével.

Az előadás előtt, 9.45-10.30 óráig Ráhangoló címmel ingyenes interaktív, játékos foglalkozást tartunk, amelyre az előadásra jeggyel rendelkező iskolai csoportokat, illetve iskolás korú egyéni jelentkezőket várunk. Előzetesen jelentkezni legkésőbb az előadást megelőző szerda éjfélig lehet a csip@mupa.hu címen, a résztvevők létszámának és életkorának megadásával. A foglalkozást, amely hatéves kortól ajánlott, minimum 6 főnek tartjuk meg.

Korosztály: 10-14 év

Rendező: Müpa

  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok