családi és ifjúsági programok

Egy zseni Bonnból

Egy szünettel
Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció
  • Matinékoncertek

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Negyed évezrede született a zenetörténet legnagyobb felforgatója, Beethoven, aki szétrobbantotta a klasszikus formákat, és előkészítette a romantikát. Ötvenhat évet élt, de művei tanúsága szerint mindig lázongó, ifjú lélek maradt. Nem csoda, hogy a Müpa is a fiatalokat invitálja délelőtti beszélgetős hangversenyeire.

Az Egy zseni Bonnból cím a pályakezdésre utal, hiszen bár Ludwig van Beethovent a bécsi klasszika összefoglalójaként ismerjük, nem szabad elfelejtenünk, hogy ő is jövevény volt ebben a városban, akárcsak korábban Mozart vagy Haydn: Bonnban született, flandriai felmenőktől származó német volt, nem osztrák. A koncert műsorán a három nagy alkotókorszakra osztható életmű első periódusából hallunk műveket, a fiatal szerzőhöz illőn fiatal előadókkal: az ifjú muzsikusok irányításában nagy gyakorlattal rendelkező Ménesi Gergely vezényletével a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenekara játszik, de a műsorvezetésben régóta járatos Fülei Balázs is a billentyűkhöz ül.
Ezeknek a matinéknak fontos eleme a zenét tagoló és magyarázó beszéd, amely mindig közvetlen, így segítve megérteni Beethoven zenei világát még azok számára is, akik a klasszikus zenében nem járatosak. A műsor érdekes mozzanata, hogy az öt mű közül három egy-egy sorsdöntő fontosságú műfaj területén megtett legelső lépést reprezentálja: az első zongoraszonáta, az első zongoraverseny, az első szimfónia. A gyerekközönség ez alkalommal nem kevesebbet érthet meg, mint azt, hogyan vált az ifjú Beethoven zeneszerzővé.

Az előadás előtt, 9.45-10.30 óráig, Ráhangoló címmel az Előadóteremben ingyenes interaktív, játékos foglalkozást tartunk, amelyre az előadásra jeggyel rendelkező csoportokat, illetve egyéni jelentkezőket várunk. Előzetesen jelentkezni legkésőbb az előadást megelőző szerda éjfélig a csip@mupa.hu címen lehet, a résztvevők létszámának és életkorának megadásával. A foglalkozást minimum hat főnek tartjuk meg.

Korosztály: 10-14 év
Rendező: Müpa

Előadott művek

  • Ménesi Gergely
  • zongora, műsorvezető
    Fülei Balázs
  • a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenekara

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Kapcsolódó bérlet

Kedvezménnyel

Ugrás az oldal tetejére