családi és ifjúsági programok

Budapesti Vonósok - Operajátszóház

Mozart: Don Giovanni

Szünet nélkül
Üvegterem

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Az Operajátszóház olyan interaktív foglalkozás, ahol a gyerekek megtanulják aktívan, játszva hallgatni az operát. Az énekesek és a zenekar közelsége szó szerint kézzel foghatóvá teszi számukra az élményt. Göttinger Pál rendező garantálja az aktív részvételt, Dinyés Dániel pedig az operák zenei mondanivalóját próbálja megvilágítani közérthetően.

Az előadások állandó szereplője, a Budapesti Vonósok Kamarazenekar az operák egyik fontos részét, a kíséretet szolgáltatja. A kíséret által válhat még inkább élővé az áriák, duettek zenei megvalósítása. A koncerteken mindig két énekes szerepel, együtt játszva a gyerekekkel, akik nemcsak a közönség szerepét töltik be, hanem megtanulhatnak együttműködni, fellépni az operaénekesekkel. A 2019/2020-as évadban három alkalommal három különböző opera kerül terítékre, a tavaly novemberi Donizetti-opera, a Szerelmi bájital után most Mozart Don Giovannijával ismerkedhetnek meg a fiatalok.

Rendező: Budapesti Vonósok Kamarazenekar
  • Dinyés Dániel
  • Pilz János
  • énekes szólisták
    Kolonits Klára, Cseh Antal
  • művészeti vezető
    Botvay Károly
  • játékmester
    Göttinger Pál

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére