A „vérvörös király” visszatér Budapestre

A tavalyi amerikai koncertkörút után 2018-ban Európában turnézik a progresszív rock legrangosabb együtteseként számon tartott King Crimson. Sokak örömére most Budapest is csatlakozik az eddig bejelentett helyszínekhez, hiszen a zenekar Uncertain Times című turnéjának június 29-i állomása nem más lesz, mint a Müpa hangversenyterme. 

Budapesten több alkalommal, több formációban is felléptek, ez alkalommal dupla kvartettként érkeznek a Müpába: az alapító-gitáros Fripp mellett három dobos, Pat Mastelotto, Gavin Harrison és Jeremy Stacey, a billentyűs Bill Rieflin, a gitáros-énekes Jakko Jakszyk, a basszusgitáros Tony Levin és a szaxofonos-fuvolás Mel Collins alkotja a zenekart. A koncertjükön megidézik a King Crimson valamennyi korszakát, a dalok között hat olyan darabbal, amelyet korábban koncertjeiken nem játszottak, megtoldva mindezt a legújabb, immár három dobosra írt szerzeményeikkel. 

A budapesti koncertre a jegyárusítás a Müpa+ hűségprogram arany és platina szintet elért tagjai számára február 22-én 10 órától, a nagyközönség számára február 23-án 10 órától indul a Müpa ismert jegypénztáraiban, illetve online a Müpa weboldalán.

Ugrás az oldal tetejére