komolyzene, opera, színház

Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok

Két szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció
  • BUDAPESTI WAGNER-NAPOK

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Richard Wagner egyetlen érett kori vígoperáját 1868-ban mutatták be, azóta a bayreuthi mester egyik legnépszerűbb alkotásaként tartják számon. A művet először 2013-ban vezényelte a Budapesti Wagner-napokon Fischer Ádám művészeti vezető.
A fiatal brit operaénekes, James Rutherford a Seattle-ben megrendezett Wagner-énekverseny győzteseként robbant be a zenei köztudatba. Azóta számos Wagner-szerepet formált meg világszerte, Hans Sachsot például kétszer is a Bayreuthi Ünnepi Játékokon. Bretz Gábor még csak a negyvenes évei elején jár, de már a világ számos vezető operaházában színpadra lépett (milánói Scala, londoni Covent Garden, New York-i Metropolitan, Bécsi és Hamburgi Staatsoper), s olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Esa-Pekka Salonen és Philippe Jordan.
A Salzburgi Ünnepi Játékokon is többször szerepelt német szoprán, Annette Dasch számos Mozart-műben hívta fel magára a figyelmet, mielőtt a Bayreuthi Ünnepi Játékokon fellépett, a Lohengrin Elzájaként, először 2010-ben, majd még öt alkalommal. Bo Skovhus dán bariton egészen különleges pályát futott be: egyszerre tanult orvosnak és énekesnek, a választást végül egy fergeteges Don Giovanni-alakítás könnyítette meg számára. Daniel Kirch az egyik legjelentősebb német tenor, aki olyan neves dirigensekkel dolgozott együtt, mint Zubin Mehta, Marek Janowski, Valerij Gergijev, René Jacobs, Christian Thielemann és Claudio Abbado. Az osztrák tenor, Norbert Ernst egy Pierre Boulez dirigálta előadáson debütált a Bayreuthi Ünnepi Játékokon, ahol eddig tíz évben lépett fel, négy nyáron át alakítva Hans Sachs inasa, Dávid szerepét.

További érdekességek a Wagner-napokról itt.



Rendező: Müpa

Előadott művek

  • Fischer Ádám
  • Hans Sachs, cipész
    James Rutherford
  • Veit Pogner, ötvös
    Bretz Gábor
  • Balthasar Zorn, ólomöntő
    Megyesi Zoltán
  • Konrad Nachtigall, bádogos
    Blazsó Domonkos
  • Sixtus Beckmesser
    Bo Skovhus
  • Fritz Kothner, pék
    Jürgen Linn
  • Kunz Vogelgesang, szűcs
    Kiss Tivadar
  • Ulrich Eisslinger, szatócs
    Csapó József
  • Augustin Moser, szabó
    Lars-Oliver Rühl
  • Hermann Ortel, szappanfőző
    Piotr Prochera
  • Hans Schwarz, harisnyatakács
    Cserhalmi Ferenc
  • Hans Foltz, rézműves
    Jekl László
  • Walter von Stolzing, ifjú frank lovag
    Daniel Kirch
  • Éva, Pogner lánya
    Annette Dasch
  • Dávid, Sachs inasa
    Norbert Ernst
  • Magdaléna, Éva dajkája
    Gudrun Pelker
  • Éjjeliőr
    Pintér Dömötör
  • A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
  • A Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)
  • Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
  • díszlet
    Dirk Becker
  • jelmez
    Renée Listerdal
  • játékmester
    Gábor Sylvie
  • zenei főmunkatárs
    Fajger Orsolya
  • zenei munkatárs
    Bartal László, Bizják Dóra, Dubóczky Gergely, Salgó Tamás
  • betanító karmester
    Kovács János
  • rendező
    Michael Schulz

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Büféélmény – sorban állás nélkül

Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére