világzene, jazz, könnyűzene

Újév-köszöntő - Világok vetélkedése

Egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Az egyszólamú zene világa az első és legrégibb örökség, mely az egész földkerekség népeinek sajátja volt évezredekig. A dallamhangszerek unisono játékához ritmuskíséret, illetve tartott hangon aláhúzott dudabasszus járult. A következő lépcsőfok a többszólamú, illetve a harmóniákkal kísért zene kialakulása, melynek fejlődése napjainkig tart. Bár a két zenei világ gyökeresen eltér egymástól, a mai ember fejében mégis összemosódva, összekeveredve „kószál”, illetve harcol egymással, ezért mondható, hogy „világok vetélkedése” folyik bennünk. Ezt a két markáns zenei világot szeretnénk műsorunkban a népzene oldaláról élményszerűen a nézők elé varázsolni, hogy világos legyen: nem az számít, hogy egy zenei rendszer milyen eszközöket használ, hanem az, hogy mennyire jól bánik velük.
A koncert első felében az egyszólamú zenei világ bontakozik ki előttünk, a kelet-európai népzenei hagyományok felhasználásával. Mind a magyar, mind a balkáni tradíció élő formában tartotta fenn a régi európai hallásmódot, a sípok és dobok, a tekerőlantok, az énekes körtáncok és a lírai énekek, balladák világát. A második részben a többszólamúság kibontakozásának lehetünk tanúi, melynek zenetörténeti stációit Kelet-Európa különböző régióinak népei (erdélyi magyarok, szerbek, ukránok) szájhagyomány útján őrzik napjainkig. Ezek egymás mellé helyezésével mintha időutazásban vennénk részt.
Elődeink tánca és zenéje által kísér át a múlt a jövőbe, az óév az új évbe: kétfelvonásos előadással köszönti ismét az új esztendőt a Hagyományok Háza Újév-köszöntő gálaműsora, felelevenítve a magyarság évet fordító hagyományait.

Rendező: Hagyományok Háza
  • Sebestyén Márta
    András Orsolya
    Básits Branka
    Blaskó Mihály
    Istvánfi Balázs
    Kacsó Hanga
    Kátai Zoltán
    Németh András
    Soós Réka
    Varga Evelin
    Borbély Miklós
    Borbély Mihály
    Okabe Atsuko
    Sofia Labropoulou
    Bubnó Márk
  • Szent Efrém Férfikar
  • Sebő Együttes
  • Vujicsics Zenekar
  • Dalinda Énekegyüttes
  • Carmina Danubiana zenekar
  • Méhkeréki Hagyományőrző Néptáncegyüttes
  • Palatkai Banda
  • Szászcsávási Kórus
  • Timár Táncegyüttes
  • Timár Sára és zenekara
  • Pálházi Bence Bandája
  • a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara (művészeti vezető: Pál István Szalonna)
  • Martenica Táncegyüttes
  • műsorszerkesztő
    Sebő Ferenc
  • rendező
    Mihályi Gábor

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Büféélmény – sorban állás nélkül

Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére