világzene, jazz, könnyűzene

Sona Jobarteh

Szünet nélkül
Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Négytagú zenekara élén a Müpában adja első magyarországi koncertét a világzene egyik izgalmas fiatal sztárja. A gambiai dalszerző és énekes Sona Jobarteh, a kora nevű, huszonegy húros nyugat-afrikai hárfa első női virtuóza a zenészek és énekmondók kasztja, a griot-k sorából, aki a kora mellett gitáron és csellón is játszik. Az öt legfontosabb nyugat-afrikai kora-zenészcsalád egyikének leszármazottja, Amadu Bansang Jobarteh unokája és a szintén mesteri korajátékosként ismert Toumani Diabaté unokatestvére. 1983-ban Londonban született, de ősei nyugat-afrikai hazájában is sok időt tölt, zenéjében is annak hagyományait ápolja és modernizálja. Négyéves kora óta zenél és lép fel színpadokon, még tizenévesen közreműködött a Blur és a Gorillaz énekese, Damon Albarn Mali Music című albumán (2002), s dolgozott klasszikus zenekarral, jazz- és spoken word-előadókkal is. A kora mellett játszik gitáron, csellón és általa fejlesztett hangszereken is, s a londoni Royal College of Music hallgatójaként zongorán és csembalón is tanult.
2008-as, Afro-Acoustic Soul című debütáló albuma óta jelennek meg saját lemezei tradicionális és modern, magánéleti és társadalmi témákat egyaránt érintő szerzeményeivel. 2011-es, Fasiya (Örökség) című albumával már nemzetközi hírnevet szerzett. Dolgozott filmzenéken, komponistaként és hangvágóként is (a Motherland című, díjnyertes dokumentumfilmhez írt zenéje önálló lemezen is megjelent), ott volt Pedro Almodóvar filmje, a Megtört ölelések muzsikusai között, s a Mandela - Hosszú út a szabadságig, valamint Az iskolakezdő című filmekben szólóénekesként is hallható.

Rendező: Müpa
  • kora, akusztikus gitár, ének
    Sona Jobarteh
  • akusztikus gitár
    Derek Johnson
  • basszus gitár, vokál
    Andi McLean
  • dob, vokál
    David Idjaduola
  • ütőhangszerek, vokál
    Mamadou Sarr

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére