világzene, jazz, könnyűzene

Náray Erika vendége: Csík János

Szünet nélkül
Bohém Rendezvényhelyszín
  • Müpa saját produkció
  • Jazzrajongók

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

A Jazzrajongók vendége, Csík János, a Kossuth- és Prima Primissima-díjas Csík Zenekar alapítója az a muzsikus, aki százezrekkel szerettette meg a magyar népzenét, és bizonyította, hogy ez a műfaj szinte bármivel ötvözhető. A kecskeméti születésű hegedűs táncosként ismerte meg a népi kultúrát, de első együttesét, a Garabót már középiskolás éveiben megalapította. Művészi pályáját az ország neves néptáncegyütteseinek zenészeként kezdte, s elmondása szerint nem is sejtette, hogy második zenekarának munkássága az egész magyar könnyűzenei kultúrát formálni fogja. Most múlik pontosan, Csillag vagy fecske, Te majd kézen fogsz és hazavezetsz - csak néhány azon számok közül, amelyeknek útja a Csík Zenekar feldolgozásában teljesedett ki és jutott el nemcsak Európa, hanem a többi kontinens számos országába is.
Élményeinek végtelenül gazdag tárházából oszt meg történeteket Csík János - például azt, hogyan írtak közös dalt Grecsó Krisztiánnal egy borospincébe zárva. Közben kiderül, mely stílusok és előadók számait hallgatja szívesen az amerikai műfaj terméséből, s ezekből néhányat meg is szólaltat az est háziasszonya, Náray Erika.

A nézőket, akik 18.00 órától érkezési sorrendben foglalhatják el helyüket, a Bohém Étterem üdvözlőitallal várja, a koncert előtt és után pedig vacsorázási lehetőséget biztosít számukra.

Rendező: Müpa

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére