világzene, jazz, könnyűzene

Nagy kínai újévi hangverseny

Egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

A Hongkongi Kínai Zenekar több mint zenekar: az etnikus kínai zene legnagyobb hatású intézménye. Fennállása negyvenkét esztendejében számos nemzetközi zenekari és zeneszerző versenyt szervezett, új művek írására és előadására bátorítva az etnikus kínai zenék művelőit.

A világ legrangosabb koncerttermeiben éppolyan jól cseng a neve, mint a Guinness Rekordok Könyvében, melybe azzal került be három alkalommal is, hogy több ezer - azonos hangszeren játszó - muzsikust mozgósított egy-egy alkalommal, olyan archaikus instrumentumokat népszerűsítve, mint a kéthúros hegedű, az erhu, a fuvolák családjába tartozó dizi és az ütős taiping gu.
A kilencvenegy tagú zenekar négy csoportból áll: vonósok, pengetősök, fúvósok és ütősök. Hangszereik némelyike évezredes múltra tekint vissza, még ha korszerűsítették is a tökéletesebb hangzás érdekében. A frissesség, az ötletesség, a kísérletező kedv ugyanis nem kevésbé fontos a zenekar számára, mint az archaikus hagyomány őrzése és ápolása, méltán kiérdemelve a „Hongkong kulturális nagykövete” címet.
A zenekar újévi koncertje - Yan Huichang vezényletével - karnyújtásnyi közelségbe hozza egy távoli és újra viruló kultúra hagyományos, feldolgozott és kortárs darabjait, hallatlan virtuozitással, lenyűgöző monumentalitással és azzal a sajátos hangszereléssel, amely a Hongkongi Kínai Zenekart egyedülállóvá tette a világon.

Rendező: Müpa

Előadott művek

  • Yan Huichang
  • pipa
    Zhang Ying
  • sheng
    Chen Yi-Wei
  • orgona
    Jonathan Scott
  • Hongkongi Kínai Zenekar

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Büféélmény – sorban állás nélkül

Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére