Nagy kínai újévi hangverseny

világzene, jazz, könnyűzene

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció

Jegyárak

  • 2400 Ft
  • 3100 Ft
  • 3800 Ft
  • 4700 Ft
  • 5900 Ft

Az előadásra minden jegy elkelt.


Mentse el a programot Google Naptárába!

2019-ben a Kutya évét váltó Disznó éve a kínai naptár szerint február 5-én köszönt be. Az ebből az alkalomból útra kelő Nagy kínai újévi hangverseny ötletét a Kelet és a Nyugat klasszikus zenei tradícióit, az európai és az ázsiai kultúrát egyesítő szándék adta. Az 1998-ban elindított koncertsorozat keretében vezető kínai együttesek adnak elő hagyományos kínai zenét, az azzal harmonizáló öltözetben.

A Szucsoui Kínai Zenekar a jangnani népzene egyik legelkötelezettebb képviselőjének és népszerűsítőjének számít. Rendszeresen részt vesz hazai és nemzetközi workshopokon, versenyeken, fesztiválokon. 2018 májusában egyetlen tradicionális együttesként hívták meg a rangos Pekingi Modern Zenei Fesztiválra, ahol az impozáns méretű és kiváló akusztikájú Pekingi Hangversenyteremben léphetett fel és mutathatta meg, hogyan lehet régiója népzenéjét modern zenei környezetben úgy megszólaltatni, hogy az mégis megőrizze szucsoui, illetve jiangnani karakterét.
A Szucsou Kínai Zenekar művészeti vezetője és első karmestere Pang Kapang. 1997-ben Kijevben végzett (egyedüli ázsiaiként nyert felvételt a Kirill Kondrasinról elnevezett nemzetközi karmesterképzőbe), a következő évtől a Kínai Rádiózenekar karmestere volt, majd különböző zenekarok élén szerzett tapasztalatot a kínai és a nyugati klasszikus zene területén. 2004-ben beválasztották Kína tíz legtehetségesebb fiatal karmestere közé. A kínai és a nyugati klasszikus zenében egyaránt otthonosan mozog: az elmúlt években előszeretettel szólaltatott meg 20. századi európai műveket, illetve kortárs kínai darabokat.

Rendező: Müpa

Jegyinformáció

Erre az előadásra jegyét az Edenred Ticket Culture & Sport kártya és utalvány és Top Prémium ajándékutalvány, Edenred Ajándék Arany és Ezüst kártya, illetve Ajándék- és Bevásárló kártya ellenében is megvásárolhatja. Elfogadjuk még a Kultúra és Ajándék Erzsébet-utalványt, az Erzsébet utalvány plusz kártya Ajándék illetve Kultúra keretét, az OTP Cafeteria kártya kultúra alszámla keretét, a Müpa-ajándékutalványt, valamint jegyét a SZÉP-kártya szabadidő-keretének terhére is megvásárolhatja pénztárainkban.

Parkolási információk

A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.

Előadott művek

  • Pang Kapang
  • cselló
    Kang Quiaoxuan
  • erhu
    Zhu Changyao
  • Szucsoui Kínai Zenekar



Ugrás az oldal tetejére