világzene, jazz, könnyűzene

Lóci játszik: folk special

Autós koncertmozi a Lexus közreműködésével

Kültéri parkoló
  • Müpa saját produkció
  • Müpa Autósmozi

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

A Lóci játszik zenei időmértékben pillanatokon belül, néhány év alatt lett országszerte népszerű zenekar, amely az elmúlt öt évben jószerével pihenő nélkül jutott el 2019 végén megjelent, Rózsa utca című, a korábbiaknál is eklektikusabb harmadik lemezéig. Továbbra is képtelenek leállni: Csorba Lóránt zenekarvezető most fúvósok tekintetében jól álló együttesét a Csík Zenekar hangszereseivel dobja fel, velük merít a folkból, illetve mutatja meg a dalaiban lakozó népzenei elemeket.

A fülbemászó Lóci játszik-dalokba szinte tudat alatt épült tradicionális, folkos, népzenei hatás, amelyet most tudatosan hangsúlyoznak ezen a minden szempontból különleges, „special” koncerten. A Csík Zenekar hegedűs-gitáros-hangszerelője, Szabó Attila is felhívta Lóciék figyelmét arra, hogy akaratlanul is ott van szerzeményeikben a népzene hatása, így az ő - és más Csík-zenészek - segítségével ennek alaposan utánajártak. A kalandban fő segítséget nyújtó Szabó kimagasló tehetség a pop- és a népzene összeboronálásában, mint azt a Csík számos Kispál és a Borz- vagy éppen Quimby-feldolgozása is bizonyítja, ezúttal pedig szövegében is hozzátett Lóci dalához (az új album Egy lassú című számához), így „megtudhatjuk, hogy milyen Egy lassú - ha a táncház zenészei játsszák hajnalban, utolsó nótaként.” Ahogyan Lóci ígéri: „dalaink ledobhatják a rájuk erőltetett polárdzsekit és legényes táncpárbajt járhatnak.” A fellépés egyediségét fokozza, hogy autóskoncert lesz: „a közönséggel közös táncolás a Lóci-koncertek egyik legfontosabb eleme. Az év legizgalmasabb kihívása lesz egy parkolónyi autót megtáncoltatni, alig várom, hogy az irányjelzők villogása kövesse a banda csipőmozgását!”

Rendező: Müpa
  • ének, basszusgitár, gitár
    Csorba Lóránt
  • zongora
    Dobozy Ágoston
  • dob
    Fábián Tibor
  • gitár
    Fülöp Bence
  • trombita
    Rácz Dániel
  • szaxofon
    Vadász Gellért
  • ének
    Szabó Anna
  • nagybőgő
    Hegyi Zoltán
  • tangóharmonika
    Barcza Zsolt (Csík Zenekar)
  • nagybőgő
    Bartók József (Csík Zenekar)
  • brácsa
    Kunos Tamás (Csík Zenekar)
  • fúvós hangszerek
    Makó Péter (Csík Zenekar)
  • hegedű
    Szabó Attila (Csík Zenekar)

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.



Müpa Autósmozi


Ugrás az oldal tetejére