világzene, jazz, könnyűzene

Lajkó Félix és barátai

Szünet nélkül
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Lajkó Félix mindig is egy volt a lélekre különleges érzékenységgel ható zenészek közül, olyan muzsikus, aki közvetítőként használja hangszereit önmaga és a világ között. Mindegy, mihez nyúl, kikkel lép színpadra: a végeredmény mindig kristálytiszta, ismeretlenül mély forrásból táplálkozó, ösztönös, zsigeri lélekzene-egyveleg. Zenei világa önálló műfajt teremt, amelyet különleges érzékenységgel és érzékkel vegyít gyakorlatilag bármilyen, hozzá hasonlóan igényes zenei együttállással. Mindezt kritikusai írták róla, ő pedig évek óta a legkülönfélébb formációkban teljesedik ki: hol szólóban, hol trióban, nagyzenekarral vagy szimfonikusokkal, netán citerás „partyzenét” játszva tartja lázban hallgatóit.
2018-as újévi koncertjén a vonósoké a főszerep. A produkció mérföldkőnek ígérkezik a vonóshagyományok hazai történetében. Ismerve a pódiumra lépő zenészek habitusát, virtuozitását, a nagybetűs ZENE iránti szenvedélyüket, egyedülálló élményt ígér a lengyel népi-klasszikus Volosi, a világhírű Alexander Balanescu közös örömzenélése, vonós szárnyalásuk.


Rendező: Fonó Budai Zeneház
  • Vołosi (PL)
  • Alexander Balanescu (Ro)

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére