világzene, jazz, könnyűzene

Jazz-tehetségbörze - Wind Singers

Szünet nélkül
Átrium (Előcsarnok)
  • Müpa saját produkció
  • Jazz Showcase

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

A Müpa immár tizenegyedik alkalommal rendezi meg a műfajában a közép-európai régió legjelentősebb tehetségbörzéjévé vált Jazz Showcase-t. A délutáni koncerteken ezúttal is kilenc pályakezdő zenekar mutatkozik be - a jazzpaletta sokszínűségét reprezentálva. A fiatalok neves szakemberekből álló nemzetközi zsűri előtt mutatják meg tudásukat és képességeiket, de a közönség is szavazhat: a szakmai fődíjas és a nézők választottja is hamarosan újra zenélhet majd a Müpában, a Nemzetközi Jazznap, illetve a Jazz 0820 program keretében.
A háromnapos jazzünnep nagykoncertjei ismét színes kínálattal csalogatják a közönséget, hiszen a hazai jazz krémje szerepel majd, a legifjabb generációtól egészen a több évtizede pályán lévő zenészekig. Az első napon a fiatal kora ellenére nagy ismertségnek örvendő zongorista, dobos, zeneszerző Tálas Áron és triója lép fel a Fesztivál Színházban, minden bizonnyal szélesebb közönség előtt is megismertetve az együttes nemrég Japánban megjelent első lemezének anyagát. A második nap László Attila művészeti vezetésével a húsz éve, 1998-ban elhunyt magyar gitáros legenda, Zoller Attila emléke előtt tiszteleg öt kiváló jazzgitárosunk. A zárónap koncertjét a hazai jazzélet egyik karakteres alakja, a szaxofonos, komponista Bacsó Kristóf és legfontosabb együttese, az ezúttal Gilad Hekselmann New Yorkban élő izraeli gitárossal kiegészült Triad adja.

A WindSingers a cappella együttes 2011-es alakulása óta több tucat koncert és fesztivál rendszeres vendége volt mind hazai, mind külföldi színpadokon. A csapat sokszínű jazz- és poprepertoárja egyedi hangzású saját szerzeményeket és feldolgozásokat tartalmaz, tele humorral, jókedvvel és meglepetésekkel. Jazz Evolution című, legújabb produkciójukban a jazz fejlődésének legfőbb állomásait és alakjait mutatják be, a műfaj gyökerének számító afrikai törzsi daloktól egészen Miles Davis és John Coltrane koráig.

Rendező: Müpa
  • szoprán
    Vers Dóra, Fedor Zsófia Anna
  • alt
    Törőcsik Hanna
  • tenor
    Nagy-György Márton
  • basszus
    Magyaróvári Viktor

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.



Jazz Showcase


Ugrás az oldal tetejére