világzene, jazz, könnyűzene

In memoriam Zoller Attila

Szünet nélkül
Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció
  • Jazz Showcase

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

A magyar jazzélet meghatározó személyiségei a húsz éve elhunyt legendás gitárosra, Zoller Attilára emlékeznek. A koncert művészeti vezetője napjaink egyik legkiválóbb magyar jazzgitárosa, László Attila.

Zoller Attila életútja kalandosan alakult: középiskolai tanulmányait nem fejezte be, a második világháború alatt már jazzklubokban játszott. 1948-ban Ausztriába emigrált, két évvel később pedig Németországba költözött, ahol találkozott két amerikai jazzmuzsikussal, Oscar Pettiforddal és Lee Konitzcal, akik ösztönözték, hogy tartson velük az Egyesült Államokba. Ott hamar felismerték kiemelkedő tehetségét, olyan zenészekkel játszott együtt, mint Benny Goodman, Stan Getz, Herbie Hancock, Ron Carter és Jimi Hendrix. 1974-ben Attila Zoller Jazz Clinic néven megalapította saját iskoláját, ahol haláláig tanított. Zoller zenészként, tanárként és technikai újítások kiötlőjeként is elismert volt.
Az esten színpadra lépő négy gitáros rendhagyó, kreatív és termékeny együttműködése révén Zoller életműve, repertoárja új kontextusba kerül. A ritmusszekcióban a legfiatalabb nemzedéket képviselő Oláh Krisztiánhoz két tapasztaltabb muzsikus, a bőgős Barcza Horváth József és a dobos Balázs Elemér csatlakozik. A Németországban élő vendégszólista, Tony Lakatos azt a zenei miliőt, az ötvenes, hatvanas évek bebop-világát is feleleveníti, amely Zoller Attila frankfurti és kölni korszakát jellemezte.

Rendező: Müpa
  • gitár
    Balogh Roland, Fenyvesi Márton, László Attila, Pusztai Antal
  • zongora
    Oláh Krisztián
  • bőgő
    Barcza Horváth József
  • dob
    Balázs Elemér
  • műsorvezető
    Micheller Myrtill
  • szaxofon
    Tony Lakatos
  • zongora
    Szakcsi Lakatos Béla
  • bőgő
    Scholcz Péter
  • dob
    Szúdy János
  • művészeti vezető
    László Attila

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.



Jazz Showcase


Ugrás az oldal tetejére