világzene, jazz, könnyűzene

Hangulatkoncert

Zászlótér
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Nem csak esténként érdemes felkeresnie a Müpát annak, aki izgalmas és élő zenei élményekre vágyik. Délutánonként a legkülönfélébb műfajokkal lehet találkozni az Előcsarnok környékén: kedden a könnyűzene, a dzsessz és a népzene, szerdán és szombaton a klasszikus műfajok fiatal képviselői adnak randevút a Müpába betérő, zenére vágyó publikumnak. A Hangulatkoncertek sorozatában a Liszt Ferenc Zeneakadémia és más zenei oktatási intézmények hallgatói, növendékei mutatkoznak be hétről hétre, hogy tudásuk legjavát adva bizonyítsák tehetségüket és elhivatottságukat a nagyközönségnek.

A Perpetuum eredetileg jazzkvartettként alakult 2017 tavaszán, a próbák során azonban nagyon hamar kiderült, hogy az átharmonizált standardek helyett, jobban szeretnek saját dalokat alkotni és játszani. Zenéjüket nem lehet besorolni egy konkrét zenei irányzatba sem. Stílusuk több műfajból táplálkozik, amelyben megtalálhatók experimentális, pszichedelikus és elektronikus elemek is. Különböző élethelyzetekből és előadóktól merítik az inspirációt, ezért a Perpetuum-dalok igazi stíluskavalkádot hoznak létre, ahol a progresszív jazz mellett felfedezhetjük a melankolikus art-popot is.

Rendező: Müpa
  • ének
    Girincsi Fruzsina
  • gitár
    Takács Dániel
  • basszusgitár
    Sárosi Áron
  • dob
    Holb Alexandra

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére