világzene, jazz, könnyűzene

Hangulatkoncert

Oláh Kálmán Jr. Quartet

Zászlótér
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Nem csak esténként érdemes felkeresnie a Müpát annak, aki izgalmas és élő zenei élményekre vágyik. Délutánonként a legkülönfélébb műfajokkal lehet találkozni az Előcsarnok környékén: kedden a könnyűzene, a dzsessz és a népzene, szerdán és szombaton a klasszikus műfajok fiatal képviselői adnak randevút a Müpába betérő, zenére vágyó publikumnak. A Hangulatkoncertek sorozatában a Liszt Ferenc Zeneakadémia és más zenei oktatási intézmények hallgatói, növendékei mutatkoznak be hétről hétre, hogy tudásuk legjavát adva bizonyítsák tehetségüket és elhivatottságukat a nagyközönségnek.

A kvartett több budapesti klubban is fellépett már. Első jelentősebb bemutatkozásukra 2014-ben a Müpa 10. jubileumi koncertsorozatán került sor. Oláh Kálmán jr. először édesapja nyomdokain haladt, zongorázni tanult, majd tizenkét éves korában kezdett el szaxofonozni. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakának hallgatója. Unokatestvérével, Egri János Jr.-ral több alkalommal közösen is fellépett, egyebek közt a Debreceni Jazzfesztiválon. A kvartett a post-bop stílusban érzi magát a legotthonosabban.

Rendező: Müpa
  • szaxofon
    Oláh Kálmán Jr.
  • zongora
    Egri János Jr.
  • nagybőgő
    Jónás Géza
  • dob
    Márkosi András
  • trombita
    Fekete István

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére