világzene, jazz, könnyűzene

Gershwin, a slágergyáros

Szalóky Béla klasszikus jazzestje

Szünet nélkül
Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció
  • NEW ORLEANS SWINGFESZTIVÁL

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Az immár tizenharmadik alkalommal megrendezett New Orleans Swingfesztivál koncertjei a jazzhőskor egy-egy kiemelkedő alakja előtt tisztelegnek. A záróest felidézi George Gershwin megkerülhetetlen alakját és munkásságát, amely hidat képez a klasszikus és jazz-zene között. Bár a stílusok iránt érdeklődők többsége úgy gondolhatja, hogy kiválóan ismeri a Rhapsody in Blue és az Egy amerikai Párizsban szerzőjét, valójában kevesen tudják, honnan indult, miből táplálkozott művészete. Talán az sem közismert, hogy bár Amerikában született, orosz zsidó származású volt, és gyermekkorában nem a zenének, hanem a sportnak élt. Miután azonban bátyja részére a szülei vásároltak egy pianínót, George Gershwin egész nap a hangszer előtt ült és improvizált.
Tanulmányaiban fontos szerepet játszott egy magyar zeneszerző, Kilényi Ede, akitől Gershwin 1915-től tanult kottaírást, zeneelméletet és hangszerelést, s aki megismertette vele Chopin, Liszt és Debussy műveit. Fiatalon egy New York-i zeneműboltban dolgozott pluggerként, vagyis az éppen aktuális slágert eljátszotta, esetleg el is énekelte a vásárlók számára - így ismerte meg a slágergyártás csínját-bínját és a kor teljes könnyűzenei repertoárját.
A Szalóky Béla vezette és a remek stride-zongorajátékáról híres Rossano Sportiellóval kiegészülő kvintett műsora megvilágítja majd, milyen fontos szerepet játszott a klasszikus jazz és a swing kialakulásában a 20. század egyik nagy hatású zeneszerzője.

Rendező: Müpa
  • trombita, szárnykürt, harsona
    Szalóky Béla
  • szaxofon
    Dennert Árpád
  • gitár
    Gyárfás István
  • bőgő
    Lutz János
  • dob
    Tálas Áron
  • zongora
    Rossano Sportiello

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.



NEW ORLEANS SWINGFESZTIVÁL


Ugrás az oldal tetejére