• Jazzműhely

Early Music Reloaded - Balázs Elemér Group & Nuria Rial

világzene, jazz, könnyűzene

Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Balázs Elemér, Magyarország egyik legkeresettebb jazzdobosa éppen 20 éve alapította a Balázs Elemér Groupot, mely hamar az ország egyik legnépszerűbb jazzegyüttesévé nőtte ki magát. Early Music Reloaded című produkciójuk bemutatóján a korábbi Voces 4 tagjaiból alakult öttagú énekegyüttes mellett ismét az ünnepelt szopránénekesnő, Nuria Rial csatlakozik hozzájuk, továbbá Balázs Elemér tizenkilenc éves fia is színpadra lép.

A kétszeres Fonogram-díjas Balázs Elemér Group megalakulása óta rendszeres fellépője hazai és külföldi jazz-, illetve világzenei fesztiváloknak, koncerttermeknek, kluboknak. Zenéjük dallamközpontú, ezért széles rétegeket képes megszólítani. Művészetüket jellemzi a térben és időben is különböző zenei hagyományok motívumainak fúziója; már 2007-ben bizonyították, milyen új, izgalmas utak nyílhatnak a reneszánsz és barokk zenének a jazzel való ötvözése során - ekkor adták ki Early Music című lemezüket.
A világszerte keresett énekesnő, Nuria Rial Katalónia szülötte. A reneszánsz és barokk zene, különösen Monteverdi és Händel művészete áll hozzá legközelebb. A Barcelonai Konzervatóriumban ének és zongora szakon szerzett diplomát, Baselben szólóénekesként végzett Kurt Widmer növendékeként. Európa és Amerika számos fesztiválján és koncerttermében lépett fel nagy sikerrel, lemezfelvételei a világ vezető kiadóinál jelennek meg. Többször járt már a Müpában: először 2008-ban szintén a Balázs Elemér Group vendégeként, legutóbb pedig 2019-ben Fischer Iván invitálta közös munkára. A tizenkét évvel ezelőtti siker most minden bizonnyal megismétlődik, amikor felcsendülnek Bach, Vivaldi, Pergolesi, Casati, Caldara és mások átlényegített, sok improvizatív elemmel átszőtt művei.

Rendező: Müpa

Jegyinformáció

Online erre az előadásra jegyét Müpa ajándékutalvánnyal is megvásárolhatja, azonban BTF és CAFe Budapest rendezésű programokra csak személyes vásárlás során áll módunkban elfogadni.
Személyesen elfogadjuk még az Edenred Ajándékutalványát, Top Prémium ajándékutalványát, az Edenred Ezüst, Arany és Platina kártyát, az OTP Cafeteria kártya kultúra alszámla keretét. Valamint jegyét OTP, MKB vagy K&H SZÉP-kártyája szabadidő-keretének terhére is megvásárolhatja jegypénztárainkban.

Parkolási információk

A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.

  • dob
    Balázs Elemér
  • ének
    Horváth Cintia, Szakonyi Milán
  • zongora
    Balázs József
  • gitár
    Komjáti Áron
  • bőgő
    Lakatos „Pecek” Krisztián
  • ütőhangszerek
    Czibere József
  • ének
    Nuria Rial
  • zongora
    Ifj. Balázs Elemér
  • mezzoszoprán
    Mizsei Takács Zsuzsanna
  • kontratenor
    Hegyi Barnabás
  • tenor
    Keönch László
  • bariton
    Mizsei Zoltán
  • basszus
    Demjén András



Ugrás az oldal tetejére