világzene, jazz, könnyűzene

Dresch Mihály: Zene árnyékban

Szünet nélkül
Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció
  • Jazzműhely

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

2022 Dresch Mihály éve: Kossuth-díjat kapott, tavaly megjelent Árnyékban című lemeze pedig Fonogram-díjat nyert. Pedig ő csak zenélt, ugyanúgy, ahogy szokott, ahogy szeret, immár fiatal ritmusszekciójával, Gyányi Marcell bőgőssel és Csízi László dobossal - és természetesen Lukács Miklós cimbalmossal, aki 2004 óta társa a Dresch Quartetben. Jazzesebb énje mellett népzenész lényét előtérbe segítő partnereivel, a Dresch Vonós Quartettel is szüntelenül alkot. Ezen az esten Tóth Viktor lesz az útitársuk.

Rég járt már Dresch Mihály a Müpában főszereplőként, bár számos produkció vendégeként hallhattuk az elmúlt években. Itt volt az ideje, hogy végre rivaldafénybe álljon, és saját zenéjét játssza nekünk. Azt a zenét, amely akkor születik meg benne, ha inkább árnyékban lehet, elmélyülten szemlélődve, az igazán figyelemre méltó dolgok és lények által körülvéve. Mindig is így dolgozott, ezért is válhatott ő az egyik legnagyobb hatású magyar zeneművésszé, hiszen állandóan kerülte a hiteltelenség és a megalkuvás felé kanyarodó utakat. Egy ideje nem csak zenéje mélyrétegeiben fut két szálon a lelkében áradó hangzó történet: külön formációkkal szólaltatja meg a magyar népzenével átitatott jazzt és a jazzes gondolkodásmódot tükröző magyar népzenét. E két út egylényegűségét mutatja, hogy 2021-ben egy időben jelentette meg új felállású kvartettjével az Árnyékban című, csupa saját szerzeményt tartalmazó albumot, és az Ongakut, amelyen a Dresch Vonós Quartet játszik magyar népzenei ihletésű darabokat. Tóth Viktor személyében rokon lélek és szellem találkozik Dresch Mihállyal, aki hozzá hasonlóan fontosnak érzi, hogy zenéjében összecsengjen a közös kincset jelentő tradíció és a saját, egyedi hang.

Rendező: Müpa
  • tenor- és szopránszaxofon, fuhun
    Dresch Mihály
  • cimbalom
    Lukács Miklós
  • bőgő
    Gyányi Marcell
  • dob
    Csízi László
  • brácsa
    Ifj. Csoóri Sándor Sündi
  • bőgő
    Bognár András
  • cimbalom
    Zimber Ferenc
  • altszaxofon
    Tóth Viktor

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére