világzene, jazz, könnyűzene

Budapest Bár

Autós koncertmozi a Lexus közreműködésével

Szünet nélkül
Kültéri parkoló
  • Müpa saját produkció
  • Müpa Autósmozi

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

A kávéházi cigányzenének új lendületet adó Budapest Bár immár évszázados hagyományt élesztett újjá 2007-ben, amikor szívbemarkoló és szívderítő dalok, filmslágerek, kuplék sokszínű, számos énekest foglalkoztató feldolgozásaival jelentkezett. A hazai zenei élet krémje bárzenél és énekel a formációval, amely márciusban adta ki Ha megtehetnéd című legújabb albumát. A címadó dalt Lovasi András jegyzi, a lemez pedig ezen a nem mindennapi koncerten szólal meg először élőben - a Budapest Bár koncertjeiről már ismert zenészek és énekesek mellett különleges vendégekkel.

A Budapest Bár Farkas Róbert hegedűs-gitáros vezetésével az 1920-as évek óta gyarapodó magyar dalkincs népszerű szerzeményeinek adott új lendületet azzal, hogy cigányzenei alapokon, jazz, pop, rock, klezmer és számos más zenei műfaji elemmel ötvözve értelmezte azokat újra, megteremtve ezzel az általa gypsy lounge-nak hívott stílust. A hangszereseket népszerű pop- és rockénekesekkel kiegészítő Budapest Bár egy idő után nagyobb teret engedett külföldi daloknak, majd saját szerzeményeket is írt. Hagyományos, sokszínű sorlemezei közé pedig tematikus (Fényes Szabolcs munkásságának vagy a klezmer műfajnak szentelt) albumokat illesztett. Most egy karácsonyi és egy budapesti gyűjtemény után, három év albumcsendet követően érkezett új albuma a vágyról és szerelemről Ha megtehetnéd címmel, régi és új feldolgozások mellett négy friss saját szerzeménnyel. Ezt mutatja be teljesen egyedi módon ez a koncert, amelyen a megszokott Bár-hangok mellett vendégként Jordán Adéllal és két zenésszel is kiegészül a csapat - Oláh Vilmos Liszt-díjas hegedűművész és Illés Ferenc django gitáros is csatlakozik a zenekarhoz néhány dal idejére.

Rendező: Müpa
  • hegedű, gitár
    Farkas Róbert
  • cimbalom
    Farkas Mihály
  • harmonika
    Ökrös Károly
  • nagybőgő
    Farkas Richárd
  • dob
    Kisvári Ferenc
  • ének
    Behumi Dóri
    Németh Juci
    Rutkai Bori
    Frenk
    Keleti András
    Kollár-Klemencz László
    Mező Misi
    Szűcs Krisztián
    Tóth Vera
  • gitár
    Illés Ferenc
  • hegedű
    Oláh Vilmos
  • színművész
    Jordán Adél

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.



Müpa Autósmozi


Ugrás az oldal tetejére