világzene, jazz, könnyűzene

Binder Károly-Káel Norbert: Liszt-reflexiók

Szünet nélkül
Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció
  • Jazzműhely

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Ha Liszt Ferenc ma élne, bizonyára jazz-zongorista lenne. Túlzó állítás? A koncert két előadója, az Erkel-díjas Binder Károly és egykori tanítványa, immár kollégája, Káel Norbert osztja ezt a véleményt. A klasszikus zongorajáték-technika Liszt idején és révén érte el csúcspontját, de a zeneszerző-zongoraművészt nemcsak virtuozitása, hanem improvizációs készsége is egyedülállóvá tette - két képesség, amely immár leginkább a jazzmuzsikusokat határozza meg. Binder és Káel gyakorta ad elő klasszikus zeneműveket, parafrázisokat is, zenéjük alapvető eleme a különféle műfajok házasítása. Binder komponált concertót nagyzenekarra, zongoraversenyt preparált és hagyományos zongorára, ütőhangszerekre és nagyzenekarra; Káel legfontosabb együttese a Jazzical Trio pedig nevében is mutatja, hogy klasszikus darabok jazzes átlényegítése alkotja gazdag repertoárját. További kapocs kettejük között, hogy Binder 2000 óta a Liszt Ferencről elnevezett Zeneakadémia jazz tanszékének vezetője, Káel pedig ebben az intézményben szerzett diplomát, Binder mellett Oláh Kálmán növendékeként (majd a Berklee College of Music ösztöndíjasaként tanult tovább).
A két művész ezen az estén nem arra vállalkozik, hogy Liszt-műveket interpretáljon. Saját szerzeményeikben és az azokat átszövő improvizációkban sokkal inkább kiindulópontnak, apropónak tekintik a zene liszti megközelítését, dallam- és harmóniavilágát, a rá jellemző fölényes technikai tudást pedig lécnek, amelyet kevesen képesek átugrani.

Rendező: Müpa
  • zongora
    Binder Károly, Káel Norbert

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére