világzene, jazz, könnyűzene

Béla Fleck & Abigail Washburn

Müpa Home
  • Müpa saját produkció
  • Müpa Home

Jegyárak

A Müpa virtuális hangversenytermébe a belépés díjtalan.

Mentse el a programot Google Naptárába!

Szeretnénk, ha a Müpa közönsége ebben a rendkívüli helyzetben is találkozhatna a világ legkiválóbb művészeivel és legizgalmasabb alkotóival estéről estére - ezúttal a saját otthonában. Éppen ezért tettük mindenki számára elérhetővé médiatárunkat, és ezért döntöttünk úgy, hogy az elkövetkezendő hetekben a jól ismert időpontokban megnyitjuk a Müpa virtuális hangversenytermét és előadótereit, és az elmúlt évek egy-egy felejthetetlen előadását közvetítjük.

Az előadás megtekinthető a honlapunkon, Facebook-oldalunkon és YouTube-csatornánkon.

A magyar közönségnek érthetően szöget üt a fejébe, miért hívják a világ sokak szerint legjobb bendzsójátékosát éppen Bélának. Természetesen Bartók miatt, akit Béla Fleck szülei felettébb tiszteltek, ő maga mégsem klasszikus zenész lett. Eleinte gitározni tanult, majd meghallotta Earl Scruggs bendzsójátékát, melynek nyomán mintha tűzijáték gyúlt volna a fejében. A következő jelentős hatás akkor érte, amikor a hetvenes években eljutott egy Return To Forever-koncertre. Ekkor fogalmazódott meg benne, hogy a bendzsó hagyományos közegét, a bluegrass zenét a jazzel és a rockkal vegyítse.
Tizenkilenc évesen felvette első szólólemezét, majd kilenc éven át a New Grass Revival zenekar tagjaként koncertezett és készített lemezeket. Rajongói igen hálásak lehetnek annak a barátjának, aki figyelmébe ajánlotta Victor Lemonte Wooten basszusgitárost, ő pedig fivérét, Roy „Futureman” Wootent igyekezett beprotezsálni Fleck alakuló produkciójába, a hamarosan Béla Fleck and the Flecktones néven megalakuló bandába. Hosszú győzködésre egyiküknél sem volt szükség. A zenekar sikereit Howard Levy harmonikással alapozta meg, aztán pár évig trióként dolgoztak, mígnem Jeff Coffin szaxofonossal vált megint teljessé a kép. Így nyertek számos Grammy-díjat, koncertjeiken évente félmillió rajongójuknak zenéltek világszerte, és szerepeltek a legkedveltebb tévéshow-kban.
Fleck emellett írt bendzsóversenyt nagyzenekari kísérettel, kutatta a hangszer afrikai gyökereit - és néhány éve egyre többfelé koncertezik a szintén bendzsós Abigail Washburnnel. Kettejük tökéletes egymásra hangoltságának magyarázata, hogy házastársak, s mindketten tisztelői és értői az Appalache-hegység muzsikájának. Washburn tizenöt éve egy pekingi jogi iskolát hagyott ott a bendzsóért, de e múltjából megmaradt, hogy koncertjein kínaiul is énekel.

A felvétel a Müpa 2015. november 8-i koncertjén készült.

Rendező: Müpa
  • bendzsó, ének
    Béla Fleck, Abigail Washburn



Ugrás az oldal tetejére