világzene, jazz, könnyűzene

Jazz-tehetségbörze - Bangó Adrienne Quartet

Átrium (Előcsarnok)
  • Müpa saját produkció
  • Jazz Showcase

Jegyárak

Felhívjuk kedves látogatóink figyelmét, hogy az előadáson való részvétellel minden látogatónk elfogadja a Müpa házirendjét, mely az aktuális előírásokról és biztonsági szabályokról is rendelkezik. A részletekről és tudnivalókról ezen az oldalon tájékozódhatnak.

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük!

Mentse el a programot Google Naptárába!

A Bangó Adrienne Quartet 2021-ben alakult, névadója pedig ugyanebben az esztendőben elnyerte Az év fiatal jazz-zenésze verseny közönségdíját. A kvartett repertoárjában főként ismert jazzsztenderdek kapnak helyet, de feldolgozások is megtalálhatók műsorukban. Közel áll hozzájuk a jazz mellett az R'n'B, a funk és a latin stílus is. A csapat tagjai már szerepeltek a Jazz Showcase rendezvényén, így tapasztalt támaszai lehetnek a tizenkilenc éves énekesnek.

A felvidéki Farkas Zsolt 2020-ban diplomázott a Zeneakadémia jazz tanszékén. Amint felvételt nyert az egyetemre, máris állandó tagja lett a Szőke Nikoletta Quartetnek, ahol azóta is ő ül a zongoránál. Korábban a Snétberger Zenei Tehetségközpont hallgatója volt, ma segítőként dolgozik az intézményben.
Pál Gábor erdélyi, 2021-ben diplomázott a jazz tanszéken Lattmann Béla növendékeként. 2019-ben a Magyar Jazz Szövetség VII. Jazz Combo Versenyén a Legjobb szólista díját nyerte el. Tavaly a Horváth Albert Quartetben hallhattuk.
Fábry Adonisz 2019-ben kezdte tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnáziumban Serei Dánielnél és Geröly Tamásnál. 2016-ban a D.A.S. trióval érkezett a Jazz Showcase-re, 2021-ben pedig a Bolyki Tamás Quartetet erősítette.
Bangó Adrienne hétévesen kezdett klasszikus hegedűt tanulni a Tóth Aladár Zeneiskolában. 2018-ban a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnáziumba nyert felvételt, és bár több budapesti és országos versenyen ért el első helyezést, szíve az éneklés és a jazz felé húzta, így immár a konzi jazzének szakán tanul Lakatos Ágnesnél és Karosi Júliánál.

A rendezvény szakmai partnere a Magyar Jazz Szövetség, a Zempléni Fesztivál és a Budapest Music Center.

Rendező: Müpa
  • ének
    Bangó Adrienne
  • zongora
    Farkas Zsolt
  • basszusgitár
    Pál Gábor
  • dob
    Fábry Adonisz
  • házigazda
    Jazzkovács László

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.



Jazz Showcase


Ugrás az oldal tetejére