tánc, újcirkusz

Recirquel Újcirkusz Társulat: Cirkusz az Éjszakában

Müpa Home
  • Müpa saját produkció
  • Müpa Home

Jegyárak

A Müpa virtuális hangversenytermébe a belépés díjtalan.

Mentse el a programot Google Naptárába!

Szeretnénk, ha a Müpa közönsége ebben a rendkívüli helyzetben is találkozhatna a világ legkiválóbb művészeivel és legizgalmasabb alkotóival estéről estére - ezúttal a saját otthonában. Éppen ezért tettük mindenki számára elérhetővé médiatárunkat, és ezért döntöttünk úgy, hogy az elkövetkezendő hetekben a jól ismert időpontokban megnyitjuk a Müpa virtuális hangversenytermét és előadótereit, és az elmúlt évek egy-egy felejthetetlen előadását közvetítjük.

Az előadás megtekinthető a honlapunkon, Facebook-oldalunkon és YouTube-csatornánkon.

Budapest omladozó tűzfalai között a társulat tagjai közös utazáson vesznek részt, melynek során megkísérlik elérni és beteljesíteni az emberiség ősidők óta áhított vágyát: a repülés tudományának elsajátítását. A történet szerint az artistaművészek egy elveszett vándorcirkusz nyomába erednek, és az epizódszerű jelenetek során felfedezik saját személyiségük legmélyebb rétegeit is. Az újcirkusz filozófiájával összhangban az alkotók nem lineáris történetet mesélnek el: a történelem előtti idők örök érvényű jelképei, a jól ismert mítoszokból megelevenedő szituációk segítenek a nézőnek abban, hogy otthonosan érezze magát az értelmünk helyett inkább az érzéseinkkel megragadható világban.
Az előadás címe a virradóra újjászülető klasszikus cirkuszra utal, mely az út során magába vonja az újcirkusz elemeit. Extravagánsan misztikus ruhákba öltöztetett artisták, egy hipnotikus hangon dalra fakadó, tűzvörös hajú narrátor, valamint az élő zongorakíséret olyan álomszerű utazásra invitálja a közönséget, amelyet lehetetlen visszautasítani.

A felvétel a Müpa 2018. május 25-i koncertjén készült.

Rendező: Müpa
  • író, koreográfus, rendező
    Vági Bence
  • zeneszerző, zenei rendező
    Sárik Péter
  • zeneszerző, elektronikus hangszerelő
    Terjék (Fiddler) Gábor
  • díszlettervező
    Csanádi Judit
  • jelmeztervező
    Kasza Emese
  • világítástervező
    Pető József
  • dramaturg
    Zöldi Gergely, Böhm György
  • smink
    Ipacs Szilvia
  • fodrász
    Marton Ádám
  • rendezőasszisztens
    Pócsik Henrietta
  • díszlettervező-asszisztens
    Klimó Péter
  • Biritz Ákos
    Herczeg Richárd
    Illés Renátó
    Lakatos Leonetta
    Pintér Áron
    Veress Zsanett
    Wittmann Csilla
    Farkas László
    Zsíros Gábor
  • zongora
    Elek Norbert / Bubenyák Zoltán
  • narrátor
    Czigány Judit / Siménfalvy Ágota



Ugrás az oldal tetejére