tánc, újcirkusz

Miskolci Balett - GG Tánc Eger: Anna Karenina

Romantikus táncjáték

Egy szünettel
Fesztivál Színház

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

„Az észt azért kapta az ember, hogy megszabadítsa magát, tehát meg kell szabadulni. Miért ne oltsa el az ember a gyertyát, amikor nincs mire néznie többet, amikor mindenre olyan utálatos nézni? De hogyan? […] Egy tehervonat épp akkor ért oda…”
A varázslatos Anna Karenina a társaság megbecsült tagja. Mindene megvan: magas rangú férj, gyerek, tisztelet. Ám egy végzetes napon összetalálkozik a fényes karrier előtt álló, fess katonatiszttel, Vronszkijjal. Ekkor még nem tudja, de ettől a pillanattól fogva élete már sohasem lesz az, ami eddig volt.
Lev Tolsztoj négy évvel a Háború és béke befejezése után, 1873-ban kezdett bele második nagyregényébe, az Anna Kareninába, melyről Nyikolaj Sztrahovnak írt levelében így vall: „Ez a regény ¬az első valódi regény életemben, nagyon megfogta a szívemet.” Tolsztoj levelezéséből tudjuk azt is, hogy Puskin műveinek hatására született meg benne az ötlet, hogy regényt ír egy tragikus élményből. 1872-ben szemtanúja volt, hogy egy fiatal nő féltékenységi rohamában tehervonat elé vetette magát. Tolsztojt a halott, összeroncsolt nő látványa sokáig nyomasztotta. Tizenegyszer dolgozta át művét, mire megszületett az a végső változat mely Annát az irodalom legnagyobb hősnői közé emelte, s amely - Thomas Mann szavaival élve - minden idők „legnagyobb társadalmi regénye”.
Velekei László Harangozó-díjas koreográfus alkotásai fókuszában mindig az emberi érzelmek és azok mozgatórugói állnak. Tolsztoj terjedelmes regényéhez is ezzel a szűrővel nyúl: lecsupaszítva a cselekményt, a két főhősre, Annára és Vronszkijra helyezi a hangsúlyt úgy, hogy közben szakít a kronologikus történetmeséléssel.

Rendező: Nemzeti Táncszínház
  • Anna Karenina
    Kovalszki Boglárka
  • Alekszej Alekszandrovics Karenin, Anna férje
    Lukács Ádám
  • Vronszkij gróf, Anna szeretője
    Dragos Dániel
  • Vronszkaja grófné
    Kocsis Andrea
  • Konsztantyin Dmitrics Levin
    Bolla Dániel
  • Kitty
    Szeles Viktória
  • Szerjozsa
    Volyák Benjámin
  • Barátok, rokonok
    Bányai Mirjam, Dávid Patrik, Fűzi Attila, Kepess Boglárka, Márton Richárd János, Szűcs Boglárka, Horváth Renátó - Miskolci Balett
  • Barátok, rokonok
    Emődi Attila, Kelemen Dorottya, Joni Österlund, Szeles Viktória, Tóth Karolina, Törteli Nadin, Varga Kristóf - GGTánc Eger
  • zene
    Ludovico Einaudi, Max Richer, montázs
  • díszlet
    Bozóki Mara
  • jelmez
    Juhász Katalin
  • dramaturg
    Csepi Alexandra
  • balettmester / koreográfus-asszisztens
    Jónás Zsuzsa
  • rendezőasszisztens
    Fűzi Attila
  • koreográfus-rendező
    Velekei László

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére