tánc, újcirkusz

Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Betyárvilág

Fesztivál Színház
elmarad
Az előadás elmarad.

Kedves Látogatóink,

A Müpa a látogatók és a munkatársak egészségét szem előtt tartva a 2019/20-as évad hátralévő részében zárva tart, azaz minden tervezett előadását lemondja július 7-ig. A Müpa saját szervezésű programokra vásárolt jegyeket a Müpa visszaváltja, a visszaváltás módjáról ide kattintva tájékozódhat.

Megértésüket, együttműködésüket köszönjük


Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Tánc-szín-játék

A betyárok a magyar néphagyomány jellegzetes alakjai voltak: népdalok, népmondák, balladák őrzik híres betyárjaink emlékét, de a tárgyi népművészetnek is kedvelt témái a betyárábrázolások. Alakjuk a népi emlékezetben gyakran idealizált hősként maradt fenn.
Így születtek meg a „magyar Robin Hoodok”, a legendás betyárok - Sobri Jóska, Bogár Imre, Vidróczky Márton, Angyal Bandi, de legfőképp Rózsa Sándor - néha igencsak romantikus történetei. Ezeket a sokszor meseszerű, tréfás, vagy éppen megdöbbentő kalandokat Zsuráfszky Zoltán ötletéből Zs. Vincze Zsuzsa adaptálta színpadra, és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes kiváló táncosai és zenészei mutatják be, Schnell Ádám színművész közreműködésével. A műsorban Berecz András eredeti népzenei gyűjtései is hallhatók.
A leghíresebb-leghírhedtebb magyar betyárokról szóló előadás szórakoztató, néha elgondolkodtató, látványos és színes világa visszarepít a múltba, hogy elvarázsoljon bennünket a magyar népművészet, népzene- és néptánckultúra gazdagságával.

Rendező: Nemzeti Táncszínház
  • Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekara
  • fúvós hangszerek
    Makó Péter
  • színművész
    Schnell Ádám
  • társrendező, forgatókönyv, dramaturg, jelmez
    Zs. Vincze Zsuzsa
  • díszlet
    Tóth Kázmér
  • digitális technika
    Konta Boáz
  • zenei szerkesztő
    Papp István „Gázsa”, Szabó Dániel
  • rendező-koreográfus
    Zsuráfszky Zoltán

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére