tánc, újcirkusz

Magyar Állami Népi Együttes: Liszt-mozaikok

Tánckoncert

Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció
elmarad
Az előadás elmarad.

Kedves Látogatónk!

Magyarország kormányának döntése értelmében 2020. december 10-ig minden előadásunk elmarad. A Müpa saját szervezésű programjaira vásárolt belépők árát visszatérítjük: jegyét ide kattintva, bérletben szereplő előadásra szóló jegyét pedig ezen az oldalon tudja visszaváltani.

Felületünkön kizárólag a Müpa saját produkcióinak jegyeit rögzítheti. A befogadott, tehát nem saját szervezésű előadások jegyvisszaváltásának módjáról, kérjük, az előadás szervezőjénél érdeklődjön.

Megértését és együttműködését köszönjük!


Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

A Magyar Állami Népi Együttes legújabb produkciójához Bartók és Kodály után ismét a magyar zeneművészetből, ezúttal Liszt Ferenc munkásságából merít ihletet. A géniusz korszakalkotó életművének tükrében kívánja látni és láttatni önmagát. Az alkotókat ezúttal sem csupán a tiszteletadás szándéka vezeti, hanem az a meggyőződés, hogy Liszt zeneszerzői és előadói nagyságának van, lehet korunk számára is érvényes üzenete, korszerű, jelenünknek szóló tanulsága.
A Liszt-mozaikok három tematikai pillérre épül. Mindhárom közvetlenül Lisztet idézi ugyan - életművének emblematikus jelei: Liszt, a magyar; Liszt, a pap; Liszt, a virtuóz -, de legalább annyira hozzánk, 21. századi emberekhez is szól. Az alkotók művészi hitvallásának is tekinthető, amely arról szól, miként gondolják el e tematikai rétegek összefüggéseit, egymás általi meghatározottságát: Liszt magyarságát, bravúros előadói tehetségét és személyes hitéletének közösségivé válását, tanúságtételét.
A tánckoncertben - mind a zene, mind a mozdulatok nyelvén - Liszt művei mellett megszólalnak az azokhoz ihletforrásként szolgáló nemzeti romantikánk legkiválóbb darabjai, a gregoriánig visszanyúló egyházzenei előzmények, valamint a Lisztre hatást gyakorló kortársak, Paganini és Chopin szerzeményei is.
A világutazó Lisztre utalva a színtér egy „koncertterem”, talán valahol a nagyvilágban, de lehet, hogy „itt és most”. A színpadi idő egyszerre virtuális és valóságos: nem konkrét, történetileg nem behatárolható, következésképpen saját „jelenünk” sem válhat kitüntetetté. A zene, a tánc, az énekhang uralta koncertteremben a mozaikok egységbe, nagy ívű tablóvá rendeződnek, hogy ezáltal a múlt megelevenedjen, és jelenünk a gyökereire találjon.

A bemutató a Müpa, a Hagyományok Háza - Magyar Állami Népi Együttes és a Nemzeti Táncszínház együttműködésében valósult meg.

Rendező: Müpa
  • zongora
    Szabó Marcell
  • Szent Efrém Férfikar (művészeti vezető: Bubnó Tamás)
  • zene
    Liszt, Chopin, Paganini, Pál István Szalonna, Radics Ferenc
  • zenei átiratok
    Bubnó Tamás, Pál István Szalonna, Radics Ferenc, Bubnó Márk
  • zenei szerkesztő, művészeti vezető
    Pál István Szalonna
  • koreográfusok
    Ágfalvi György, Mihályi Gábor, Orza Calin, ifj. Zsuráfszky Zoltán
  • jelmez
    Szűcs Edit
  • díszlet, látvány
    Árvai György
  • videoanimáció
    Korai Zsolt
  • fény
    Vida Zoltán
  • zenekarvezető
    Radics Ferenc
  • tánckarvezető
    Kökény Richárd
  • tánckari asszisztensek
    Borbély Beatrix, Jávor Katalin, Ágfalvi György
  • rendező, együttesvezető
    Mihályi Gábor

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére