tánc, újcirkusz

Bozsik Yvette Társulat: Antigoné

Drámai táncjáték két részben

Egy szünettel
Fesztivál Színház
elmarad
Az előadás elmarad.

Kedves Látogatónk!

A Magyarország kormánya által meghozott rendelkezések figyelembevételével, és a járványhelyzetre való tekintettel 2021. január 31-ig minden előadásunk elmarad. A Müpa saját szervezésű programjaira vásárolt belépők árát visszatérítjük: jegyét ide kattintva, bérletben szereplő előadásra szóló jegyét pedig ezen az oldalon tudja visszaváltani.

Felületünkön kizárólag a Müpa saját produkcióinak jegyeit rögzítheti. A befogadott, tehát nem saját szervezésű előadások jegyvisszaváltásának módjáról, kérjük, az előadás szervezőjénél érdeklődjön.

Megértését és együttműködését köszönjük!


Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Szophoklész drámájában Antigoné fivérei egymás keze által halnak meg, a király egyiküket árulónak kiáltja ki, de Antigoné a parancs ellenére el akarja őt temetni. Az ókori görög történetben az erkölcs csap össze a hatalommal, a testvéri szeretet és a szerelem próbál felülkerekedni a törvényeken, de a történet végül tragédiába torkollik.

Az Antigoné című táncjátékhoz Carl Orff 1949-ben írt drámai hangvételű operáját kortárs hangzással és effektusokkal Philippe Heritier, a Párizsban élő svájci zeneszerző gondolta, komponálta újra. Bozsik Yvette koreográfiája drámai képekben és mozdulatokban ragadja meg a görög dráma sorsszerűségét és ma is aktuális üzenetét, harmóniában a zenével, a színpadi látvánnyal és a táncosok kisugárzásával.
Támogató: Nemzeti Kulturális Alap

Rendező: Nemzeti Táncszínház
  • zene
    Carl Orff, Philippe Heritier
  • jelmez
    Juristovszky Sosa
  • látvány
    Pető József, Vati Tamás
  • fény
    Pető József
  • próbavezető
    Soós Erika
  • video, kreatív producer
    Iványi Marcell
  • koreográfus
    Bozsik Yvette
  • Antigoné
    Szent-Ivány Kinga
  • Iszméné
    Hortobágyi Brigitta
  • Eurüdiké
    Samantha Kettle
  • Teiresziász
    Vati Tamás
  • Kreón
    Hámor József
  • Haimón
    Gombai Szabolcs
  • Hírnök
    Kalmár Attila
  • Fülöp Tímea
    Hasznos Dóra
    Krausz Alíz
    Somorjai Judit
    Stohl Luca
    Sebestyén Tímea
    Csere Zoltán
    Feledi János
    Krizsán Dániel
    Aradi Zsolt
    Zambrzycki Ádám
    Vida Gábor

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére