világzene, jazz, könnyűzene

Salif Keïta

Szünet nélkül
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Rendkívüli sors és rendkívüli életmű áll a nyugat-afrikai zene töretlen fényű csillaga, Salif Keïta mögött. „Azért születtem, hogy zavart keltsek”, nyilatkozta Salif Keïta, aki a Manding Birodalmat alapító Szundjata Keïta leszármazottjaként - a kasztrendszerrel szembefordulva - választotta az énekesek hivatását. Ráadásul albinónak született, és ez száműzetéssel járt, hiszen a hiedelmek szerint rontást hozhatott volna törzsére. Bamakóba vándorolva a Le Super Rail Band du Bamako és a Les Ambassadeurs szólóénekese lett, majd 1984-ben Párizsban telepedett le. Ott futott be, 1987 és 1999 között ott jelentek meg kirívó sikerű és iskolateremtő afropop lemezei (Soró, Kö-Yan, Amen, Folon… The Past, Sosie, Papa).
Az ezredfordulót követően a nyugat-afrikai zenében újra az akusztikus hangvétel került előtérbe, és ez hatással volt a Maliba visszaköltöző Salifra is. Moffou, M'Bemba és La Différence című lemezeit a tradicionális hangszerek uralják, őrizve meg a mali zene emlékeit. De olyan frissességgel és olyan egyedi módon, amilyenre csak a legnagyobbak képesek. Azt tanúsítva, hogy az igazi tánczenében együtt van a mélység és a távlat, a könnyedség és a súly.


Rendező: Müpa
  • ének
    Salif Keita
  • gitár
    Mory Kante Djessou
  • dob
    Guy Nwogang
  • ütős hangszerek
    Molobaly Kone
  • Kamale N' goni
    Harouna Samake
  • vokál
    Bah Kouyate
  • vokál
    Aminata Dante

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére