Aki olvasta Siegfried Lenz Honismereti gyűjteményét, könnyebben érti meg Wojciech Smarzowski filmjének mondandóját, ugyanis a történet a második világháború után játszódik Mazuriában, mazuriai németek között. Olyan korszak ez, amelyben a háború tépázta emberek megpróbálják újjáépíteni életüket. Leszámítva azokat, akik meg akarják határozni, hogy ki minősül lengyelnek és ki idegennek, ellenségnek. Hogy ki állt a jó és a rossz oldalon az ellenállásban. És kit kell megfosztani a jogaitól. Mert ez igen jó üzlet. Lehet egy kicsit rabolni, erőszakolni, ölni. Egymásnak lehet ugrasztani az embereket. A háború lövészárkai után még mélyebb árkokat lehet ásni, akár új aknamezőket telepíteni. Háború után polgárháború. Ismerős a saját történelmünkből. Szóval: ne gondolja senki, hogy könnyebb lengyelnek lenni, mint magyarnak. (Aki belelapoz a történelemkönyvbe, máris sokat megérthet ebből.)
Mostanság sok szó esik arról, mi minősül felkavaró tartalomnak (lásd trigger warning). És a nagy hangzavarban egyre nehezebb megmondani, mi is az. A Rózsa esetében kétségek nem merülhetnek fel. Ez a film nem szépeleg, brutálisan mutatja be az új ellenségképekkel telített, sötét gyűlöletet, bosszúvágyat, aljas indulatokat. A megaláztatást, a kifosztottságot. Az emberi méltóság megalázását. A törvény és az erkölcs elporladását. Megrendítő, felkavaró film. Erős lélek és tiszta fej szükségeltetik hozzá.

A sorozat a Lengyel Intézet Budapest együttműködésével valósul meg.

Rendező: Müpa