Beethovent a Coriolan-nyitány megkomponálására egy osztrák drámaíró, Heinrich Joseph von Collin 1804-ben írt tragédiája inspirálta, mely az időszámításunk előtti 5. században élt hadvezérről, Coriolanusról szól. A mű lázongó főtémával kezdődik, halkan, de egyre fokozódó erővel. A melléktémát Richard Wagner a következőképpen méltatta: „A dacos férfival szemben szelídség, gyöngéd méltóság áll, halljuk a gyermek könyörgését, a feleség zokogását, az anya fájdalmasan komoly intő szavát, hogy a kemény szívet elterelje pusztító terveitől.” A zárótéma a fájdalom, a szenvedés kifejezője, mely Coriolan belső harcát ábrázolja. Schumann a-moll csellóversenyét a különösen termékeny 1850-es esztendőben komponálta. A darab - a romantikus csellóirodalom egyik legszebb, legbensőségesebb alkotása - fennen hirdeti a hangszer és a komponista mély, lelki kapcsolatát. Beethoven V. szimfóniája kapcsán pedig E. T. A. Hoffmannt idézzük, aki az elsők között értékelte e zenemű erejét és szépségét: „…Beethoven lelkének mélyén hordozza a zene romantikáját, amelyet zsenialitással és tudatosan fejez ki műveiben. Sohasem éreztük mindezt erősebben, mint az Ötödik szimfóniánál, amely a beethoveni romantikát a befejezésig egyre emelkedő fokozásban minden más művénél jobban kibontja, és a hallgatót ellenállhatatlanul ragadja magával a végtelen csodálatos szellembirodalmába.”

Rendező: Zuglói Filharmónia