komolyzene, opera, színház

Wagner: A Rajna kincse

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció
elmarad
  • BUDAPESTI WAGNER-NAPOK
Az előadás elmarad.

Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, hogy a járványhelyzetre való tekintettel, művészeink és nézőink biztonságát szem előtt tartva a Müpa jelenleg zárva tart, az épület látogatókat nem fogad.

A belépők árát visszatérítjük: jegyét ide kattintva, bérletben szereplő előadásra szóló jegyét pedig ezen az oldalon tudja visszaváltani.

Megértését és együttműködését köszönjük!


Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

2021-ben immár tizenhárom éve annak, hogy Wagner teljes Ringje első alkalommal került közönség elé a Müpában, s már Hartmut Schörghofer legendás rendezésének felújított változatát is harmadszor láthatja-hallhatja idén a közönség. A nibelung gyűrűje az emberiség történetének egyik legnagyobb műalkotása, olyan monumentális teljesítmény, amely a Sixtus-kápolna mennyezetfreskójához, az Isteni színjátékhoz vagy a József és testvéreihez hasonlítható: önmagunknak tartozunk azzal, hogy időről időre találkozzunk vele.

A Rajna kincse bevezetés a történetfolyamatba, az alapkonfliktus megjelenítése. Megtapasztaljuk az ősállapot békéjét, és szemünk előtt követik el az ősbűnt, mely elindítja a pusztuláshoz vezető eseményláncolatot. Újra és újra megsejtjük, hogy a mítosz nem istenekről, óriásokról, törpékről, hanem rólunk szól; a játékos és félelmetes mese nem egy sohasem volt világot ábrázol, hanem a miénket. Az első este előtt érdemes megismerkedni a Budapesti Wagner-napok művészeti vezetője, a zenedrámákat vezénylő Fischer Ádám koncepciójával, mely szerint a Wagner-napok „legfontosabb célkitűzése olyan előadói stílust kiépíteni, amely megfelel Wagner eredeti elképzeléseinek. Számára a drámai kifejezés, az intenzív szövegejtés volt a legfontosabb; ő nem hagyományos értelemben vett éneklést, hanem énekbeszédet (Sprechgesang) várt el a szereplőktől. A Sprechgesanggal és a Gesamtkunstwerkkel: a szöveg, a zene és a színpadi cselekmény összművészeti egységével új műfajt teremtett. Arra törekszünk, hogy előadásaink minél inkább megfeleljenek Wagner víziójának. Meggyőződésünk szerint csak így lehetséges, hogy a wagneri életművet izgalmas, lebilincselő és mindenki számára érthető módon mutassuk be.'

Rendező: Müpa

Előadott művek

  • Fischer Ádám
  • Wotan
    Tomasz Konieczny
  • Donner
    Haja Zsolt
  • Froh
    Brickner Szabolcs
  • Loge
    Christian Franz
  • Fricka
    Schöck Atala
  • Freia
    Horti Lilla
  • Erda
    Gál Erika
  • Alberich
    Kálmán Péter
  • Mime
    Gerhard Siegel
  • Fafner
    Walter Fink
  • a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
  • a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)
  • Budapesti Stúdió Kórus (karigazgató: Strausz Kálmán)
  • dramaturg
    Christian Martin Fuchs †, Dr. Christian Baier
  • jelmez- és bábterv
    Corinna Chrome
  • fény
    Vajda Máté
  • koreográfus
    Vida Gábor
  • koreográfus-asszisztens
    Asztalos Dóra
  • játékmester
    Polgár Etelka

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.



BUDAPESTI WAGNER-NAPOK


Ugrás az oldal tetejére