komolyzene, opera, színház

Varnus Xaver orgonahangversenye

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
elmarad
Az előadás időpontja megváltozott.

Értesítjük kedves látogatóinkat, hogy az orgonahangversenyt a szervezők döntése értelmében, a járványhelyzetre való tekintettel új időpontban, 2021. október 26-án 19:30-kor rendezik meg.

A megváltott jegyek automatikusan érvényesek az októberi koncertre.

További információkért, kérjük, forduljanak a koncert szervezőjéhez, a Xaver Varnus Concert Management munkatársaihoz.

Megértésüket köszönjük!


Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Varnus Xaver a földkerekség legjelentősebb orgonáin koncertezett már: Bach lipcsei Tamás-templomában, a washingtoni és a canterbury-i székesegyházban, Párizs főtemplomaiban - a Notre-Dame-ban, a Saint-Sulpice-ben és a Saint-Eustache-ban -, a berlini dómban, valamint a világ legnagyobb működő hangszerén, a philadelphiai Wanamaker-orgonán. 2006 májusában negyedmagával avatta fel a Müpa orgonáját. Orgonaművészként, íróként és médiaszemélyiségként egyaránt sokat tett az orgonazene népszerűsítéséért.

Pályafutásának háromezer koncertje során ezidáig hatmillióan vettek jegyet hangversenyeire, ötvenhárom hanglemeze, hatvanöt koncertfilmje és öt könyve jelent meg, YouTube-felvételeit már tizenhétmillióan nézték meg - csupán 2013-as berlini dómbeli koncertjén előadott Bach d-moll toccata és fúga-felvételének megtekintése már átlépte az ötmilliót. A Sony gondozásában kiadott, és a Müpa orgonáján rögzített négyszeres platinalemezes felvétele („From Ravel to Vangelis”, 2007) minden idők legnagyobb példányszámban eladott orgonalemeze lett. „Varnus elképesztő tehetség, minden ízében oly eredeti és izgalmas, mint Glenn Gould volt egykoron” - írta róla Kanada nemzeti napilapja, a The Globe and Mail kritikusa. Varnus Xaver kamaszkora óta felváltva él Kanadában és Európában.

Rendező: Xaver Varnus Concert Management

Előadott művek

  • zongora
    Anastasia Rizikov

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére