komolyzene, opera, színház

Rosszfiúk - Bryn Terfel áriaestje

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Bryn Terfel a nemzetközi zenés színpadi szcéna meghatározó alakja; egyszerűbben fogalmazva: az egyik legjobb bariton a világon. Kezdetben főleg Mozart-énekesként tartották számon, de az utóbbi években egyre több Wagner-operában vállal szerepet. Bad Boys (Rosszfiúk) című lemeze 2009 végén jelent meg, a zenei szaklapok rögtön az ötcsillagos kiadványok közt dicsérték koncepciójáért és zenei kivitelezéséért. A basszuskulcs árnyékában élő cinikus, gonosz, intrikus vagy egyszerűen csak rafinált alakjaiból verbuvált bandával bizonyára nem szívesen találkoznánk a sötétben - a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem falai között azonban biztonságban vagyunk. Itt lesz a mindent tagadó Mefisztó Gounod Faustjából és Boito operájából, Scarpia a Toscából, Dulcamara doktor a Szerelmi bájitalból, Pizarro börtönőr Beethoven Fideliójából, Don Basilio zenemester Rossini Sevillai borbélyából, A bűvös vadász Casparja, és nem maradhat ki természetesen Don Giovanni, illetve a sátáni Jágó sem Verdi Otellójából. A nagy átváltozóművész, Terfel olyan szerepeket is életre kelt a különleges összeállítású műsorban, mint a Porgy és Bess csempésze és kábítószerárusa, Stephen Sondheim népszerű musicaljének borbélya, Sweeney Todd, vagy a Koldusopera Bicska Maxija. Különleges alkalom: az operairodalom antihősei egy estén!

Rendező: Művészetek Palotája

Előadott művek

  • Közreműködik
    a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és a Magyar Állami Operaház Énekkara (karigazgató: Szabó Sipos Máté)
  • Vezényel
    Gareth Jones

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére