komolyzene, opera, színház

Richard Strauss: A béke napja

Müpa Home
  • Müpa saját produkció
  • Müpa Home

Jegyárak

A Müpa virtuális hangversenytermébe a belépés díjtalan.

Mentse el a programot Google Naptárába!

Szeretnénk, ha a Müpa közönsége ebben a rendkívüli helyzetben is találkozhatna a világ legkiválóbb művészeivel és legizgalmasabb alkotóival estéről estére - ezúttal a saját otthonában. Éppen ezért az elkövetkezendő hetekben a jól ismert időpontokban megnyitjuk a Müpa virtuális hangversenytermét és előadótereit, és az elmúlt évek egy-egy felejthetetlen előadását közvetítjük.

Az előadás megtekinthető a honlapunkon és YouTube-csatornánkon.


Két rendkívüli mű került színre egy estén a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Kocsis Zoltán nagyszabású vállalkozásában, amelynek keretében Richard Strauss ritkán hallható színpadi műveit élvezhette a közönség. Ezúttal olyan operák hangoztak el, amelyeket a zeneszerző egymás után komponált, és tervei szerint egyazon műsor keretében is adták volna elő őket. A politikai környezet is befolyásolta az 1938-ban született alkotások létrejöttét: a persona non gratának minősített Stefan Zweig nem dolgozhatott tovább a zeneszerzővel a szövegkönyvön, maga helyett mást ajánlott, Joseph Gregort. Ma este a Müpa Home keretében A béke napja csendül fel, ez az opera a bemutatása utáni években rendkívüli sikereket ért el, ma azonban már a legritkábban előadott Strauss-operák egyike.
A művet az Ausztriában élő rendező, Némedi Csaba viszi színre, aki a hangversenyterem pódiumán egységes színpadképpel jeleníti meg A béke napját és a Daphnét, ráadásul az operák keletkezési idejének egyik jelentős eseményén: az 1936-os berlini olimpián. „A béke napja keretében egy túldimenzionált katonai dob jelenik meg, amely egyúttal a hierarchiát leküzdeni segítő emelvény is, ha pedig elvonatkoztatok ettől, akkor ez a díszletelem a formáját tekintve akár cirkuszi manézs is lehetne, a cirkuszi világ bölcsője pedig az antikvitás.” - nyilatkozta koncepciójával kapcsolatban a rendező.

A felvétel a Müpa 2015. október 3-i előadásán készült.

Rendező: Müpa

Előadott művek

  • Kocsis Zoltán
  • Parancsnok az ostromlott városban
    Michael Kupfer-Radecky
  • Mária, a felesége
    Christiane Kohl
  • Őrmester
    Gábor Géza
  • Lövész
    Kiss Tivadar
  • Tűzmester
    Bakonyi Marcell
  • Muskétás
    Pintér Dömötör
  • Kürtös
    Silló György
  • Tiszt
    Lisztes László
  • Csapattiszt
    Massányi Viktor
  • Piemonti
    Horváth István
  • Holsteini, az ostromlók parancsnoka
    Cser Krisztián
  • Polgármester
    Ric Furman
  • Prelátus
    Blazsó Domonkos
  • Egy asszony a nép közül
    Wittinger Gertrúd
  • katonák es tisztek - ostromlók és ostromlottak
  • városi elöljárók
  • asszonyok a Parancsnok elé járuló küldöttségben
  • nép
  • Nemzeti Filharmonikus Zenekar
  • Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás)
  • díszlet
    Gilles Gubelmann
  • jelmez
    Gianpiera Bühlmann
  • zenei munkatársak
    Bizják Dóra, Mikó Szilvia
  • rendező
    Némedi Csaba


Müpa Home


Ugrás az oldal tetejére