komolyzene, opera, színház

Próbatermi vendégség

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar művészeinek kamarakoncertje

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar próbaterme
elmarad
Az előadás elmarad.

Kedves Látogatónk!

A Magyarország kormánya által meghozott rendelkezések figyelembevételével, és a járványhelyzetre való tekintettel 2021. március 31-ig minden előadásunk elmarad. A Müpa saját szervezésű programjaira vásárolt belépők árát visszatérítjük: jegyét ide kattintva, bérletben szereplő előadásra szóló jegyét pedig ezen az oldalon tudja visszaváltani.

Felületünkön kizárólag a Müpa saját produkcióinak jegyeit rögzítheti. A befogadott, tehát nem saját szervezésű előadások jegyvisszaváltásának módjáról, kérjük, az előadás szervezőjénél érdeklődjön.

Megértését és együttműködését köszönjük!


Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

A Próbatermi vendégség sorozatban - amely évek óta hagyomány a Nemzeti Filharmonikusoknál - a zenekar próbatermébe invitáljuk a közönséget. Ezek a koncertek a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar művészei számára is különlegesek, hiszen kamaraegyüttesekben és az általuk kiválasztott művek előadóiként közvetlenebb kapcsolatot teremthetnek a közönséggel.

Rendező: Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Előadott művek

  • hegedű
    Molnár Zsuzsanna
    Papp Dániel
    Sárosi Péter
  • brácsa
    Kertész Sándor
  • cselló
    Deák György
    Fazekas Beatrix
    Harangozó Sándor
    Hotzi Mátyás
    Kántor Balázs
    Lantos Szilvia
    Pleszkán Mariann
  • nagybőgő
    Sztankov Iván
  • fuvola
    Móré Irén
  • szoprán
    Dóri Eszter Zita
  • mezzoszoprán
    Fekete Andrea
  • alt
    Tóth Renáta
  • tenor
    Viszló István
  • basszus
    Labant Árpád Bence
  • harmónium
    Tóka Ágoston
  • házigazda
    Kocsis-Holper Zoltán

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére