Antonín Dvořák nevéről legtöbbeknek először az Újvilág szimfónia jut eszébe, e műve azonban ezúttal nem hangzik el, bár az egész estét az ő alkotásai töltik ki. Ismeretlen művekről mégsem beszélhetünk, hiszen Dvořák nagyszabású h-moll gordonkaversenye a hangszer irodalmának egyik legjelentősebb és legismertebb darabja. Érdekesség, hogy bár a cselló régóta jelen van a zeneszerzők köztudatában, és ma is a közönség egyik nagy kedvence, mégis viszonylag kevés zeneszerző komponált rá versenyművet. Ahogyan a műsor összeállítóit, talán Dvořákot is az a gondolat vezethette, hogy előtérbe helyezze ezt a sokak által háttérben hagyott hangszert, s mintegy pótolja a zeneirodalom hiányzó részét. Ezt nem is csak a gordonkaverseny megírásával tette meg, hanem szimfóniáiban és kamaraműveiben is, melyekben újra és újra szólistaszerephez jut a cselló.
A gordonkaverseny után elhangzó VII. szimfónia színes és nagyszabású hangszerelésével igazi hősi karaktert ábrázol, amelyet bensőséges, romantikusan megkapó részletek tesznek teljessé. A gordonkaverseny és a szimfónia közötti összekötő kapocs az a szenvedéllyel, hősiességgel, bensőségességgel teli, szélsőséges érzelmi állapotokat felvonultató érett romantika, amely Dvořák művei közül leginkább e két alkotásában érhető tetten.

Rendező: Pannon Filharmonikusok