komolyzene, opera, színház

OrgonaExpedíció Extra

A Müpa+ hűségprogram exkluzív rendezvénye

Szünet nélkül
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

A Müpa+ hűségprogram legalább Ezüst szintű tagjai évadonként egy alkalommal ingyenesen látogathatják a Fassang László Liszt- és Prima-díjas érdemes művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a párizsi Conservatoire professzora, a Müpa orgonakoncertjeinek szerkesztője által vezetett OrgonaExpedíció elnevezésű orgonabemutatókat.

Az Arany és Platina szintet elért hűségprogram-tagok - előzetesen regisztrált - csoportja azonban Európa második legnagyobb hangversenytermi orgonájába, a 6804 sípból álló, 92 regiszteres, 5 manuálos hangszer belsejébe is ellátogathat, természetesen szintén Fassang művész úr kalauzolásával. Érdemes mielőbb jelentkezni, mert mindössze 40 főt tudunk fogadni a Müpa+ hűségprogram Arany vagy Platina szintet elért tagjai (és legfeljebb egy fő vendégük) köréből, akik számára a részvétel díjtalan.
Bár az orgona belső felépítését virtuálisan bárki megtekintheti honlapunkon, a személyes jelenlét és a szakértő ismertetés mindenképpen extra élményt ígér.

A 17 órakor kezdődő extra orgonalátogatás előtt ajánljuk meghallgatni a 16 és 17 óra között a nagyközönség számára elérhető OrgonaExpedíció című előadást is a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán, amelyre szintén előzetes jelentkezés szükséges a programot ismertető oldalon.

A rendezvényre jegyek nem válthatók.
A mélygarázs használata a program alatt díjköteles. A Platina Müpa+ tagok regisztrálhatnak a díjtalan Platina parkolóhelyekre.

Rendező: Müpa
  • orgona
    Fassang László

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére